Itthon hvg.hu 2022. január. 27. 18:37

444: Schadl György félmilliós kenőpénzzel akarta elterelni a figyelmet a szabálytalanul átépített siófoki házáról

A végrehajtói kar letartóztatásban lévő elnöke ehhez az egyik kormányhivatal építésügyi szakintézőjét fizette volna le.

Schadl György, a Végrehajtói Kar letartóztatott vezetője nem a szabályoknak megfelelően építkezett Siófokon, és ezt a problémát úgy akarta elsikálni a 444 szerint, hogy félmillió forinttal lefizeti a Somogy Megyei Kormányhivatal egyik munkatársát, egy építésügyi szakintézőt.

A lap szerint Schadl 2020 nyarán vette meg egy 344 négyzetméteres, kivett művelési ágú, hétvégi ház, udvar megnevezésű belterületi ingatlan felét. A teljes vételár 90,5 millió forint volt. A házat ezután átépítették, de a folyamat során több szabályra sem voltak tekintettel. A nyomozati iratok szerint a probléma az volt, hogy a fedett terasz miatt az ingatlan beépítése már jelentősen meghaladta az engedélyezett mértéket, és a kerítése is szabálytalan volt.

„Schadl György a kialakított jogellenes állapot megtartása érdekében azt tervezte, hogy 500 ezer forinttal megvesztegeti az épület helyszíni ellenőrzésére kijelölt építésügyi szakintézőt” – fogalmaznak a Schadl lehallgatása alapján írt nyomozati iratban.

A Schadlnak dolgozó építési vállalkozó találkozott a szakügyintézővel, majd meg is találták a megoldást: nyújtsák be a használatba vételi engedélyt, amit az ügyintéző elfogad, és „mivel sok munkájuk van, annak a valóságtartalmát utólagosan nem is fogják ellenőrizni”. A nyomozati iratok szerint megfelelő szögből készített fotókkal lehet megoldani, hogy ne kelljen betartani a szabályokat. A nyomozati iratokban ugyanakkor csak feltételes módban írnak arról, hogy a korrupció megtörtént-e.

A Somogy Megyei Kormányhivatal a portál kérdésére azt a választ adta, hogy az ügyben belső vizsgálat folyik, az érintett ügyintéző kormányzati szolgálati jogviszonyát pedig megszüntették. A siófoki ingatlant november végén zár alá vette az ügyészség.

A Schadl–Völner-ügyről itt talál még cikkeket:

A Völner-botrány

Kövesse a cikksorozatot a hvg.hu-n!

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.