A milliárdos – akit egy interjúban kérdeztek – kétmillió szavazatra számít.
Megoldás Mozgalom néven alapított pártot, és indulni készül az áprilisi országgyűlési választásokon Gattyán György magyar milliárdos, akit főként erről az elhatározásáról kérdezett a Telex. Gattyán politikai szerepvállalását a kezdetektől fogva gyanúsnak véli az ellenzék, mert úgy hiszi: a vagyonos férfi indulása a Fidesz érdeke lehet. Gattyán ezeket a vádakat most is cáfolta, hangsúlyozva például, hogy a választáson való indulását nem egyik napról a másikra döntötte el.
Az ember először beszélget az ilyen gondolatairól. Az egyik legmeghatározóbb beszélgetés éppen két alelnökünkkel, Huszár Viktorral és Borsányi Gáborral történt. Leültünk egy asztalhoz, és arról beszélgettünk, hogy ki mit szeretne, milyen személyes karriercélja van. Én ekkor azt mondtam, inkább csak viccesen, hogy oké, mi lenne, ha én lennék az Európai Unió vezetője – akár az EU tanácsának, bizottságának vagy az Európai Parlamentnek az elnöke!?”
– magyarázta Gattyán az interjúban.
Arra a felvetésre, hogy akkor miért nem vettek részt az ellenzéki előválasztáson, a milliárdos azt mondta, a pártja jogilag december 24-én lett bejegyezve, egyébként pedig nem szeretne közösséget vállalni senkivel: „Volt és van egy olyan szemléletmódunk, hogy nem szeretnénk a 30 éves, terhelt múltat tovább görgetni. Az ellenzéki összefogásban, és nyilván a Fideszben is van egy olyan 30 éves múlt, amellyel mi nem akarunk közösséget vállalni.”
Gattyán György az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjével, Márki-Zay Péterrel sem kíván tárgyalni. Mint mondta, ez egy lezárt ügy. „Nézzük meg, ki mennyit ér el a választáson, és az eredmények fényében április 4-én majd lehet tárgyalni bármilyen szakmai vagy koalíciós együttműködésről és annak feltételeiről” – mondta.
Az interjúban Gattyán azt állította, hogy nincs személyes kapcsolata Orbán Viktor miniszterelnökkel, sem pedig kormányzati szereplőkkel. Orbánnal például csak egyszer találkozott, de az sem mostanában történt, hanem pár évvel ezelőtt, a Prima Primissimán. (A Prima Primissima díjat Demján Sándor vállalkozó a Vállalkozók Országos Szövetsége támogatásával alapította 2003-ban – a szerk.)
Gattyán György beszélt arról is, hogy a választási felkészülés során azt látták,
olyan űr alakult ki, amiben van legalább kétmillió ember, akik teljesen magukra maradtak, elvesztették a hitüket a magyar államban, a kormányban, az ellenzékben, és őket nem képviseli senki. Sokan megkerestek, hogy mi lenne, ha ezzel foglalkoznánk”
– állította.