Itthon hvg.hu 2022. január. 11. 06:45

Márki-Zay Gattyán Györgyről: Aki nem az összefogott ellenzékre adja a szavazatát, az a Fidesz hatalmon maradását szolgálja

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt burkoltan lefideszesezte Gattyán Györgyöt.

„Aki nem az összefogott ellenzékre adja a szavazatát, az a Fidesz korrupt, egyre inkább pártállami struktúrájának a hatalmon maradását szolgálja” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, amikor a lap Gattyán György hétfői kijelentéseiről kérdezte. Gattyán hétfőn közzétett közleményében azt mondta, kormányváltást akar, ehhez pedig az ellenzék támogatását kérte, egyúttal javaslatokat fogalmazott meg az ellenzéki pártoknak, tárgyalni hívta őket.

Márki-Zay a Magyar Hangnak ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy örömmel veszik, ha bárki jelentkezik az összefogott ellenzék támogatására, sőt, az önkormányzatok és az államigazgatás digitális fejlesztése a céljaikkal is egyezik, jelenleg is zajlik a digitális Magyarország fejlesztésére vonatkozó programjuk kidolgozása.

Márki-Zay szerint azonban a Fidesz érdekében és a Fidesz reklámfelületein fellépő, az ellenzékkel szemben induló pártok az ellenzéki szavazók elbizonytalanítását és megosztását szolgálják. Az ellenzéki jelölt szerint egy dolog a lényeg: „egy kérdés lesz áprilisban, Fidesz, vagy nem Fidesz. Aki nem az összefogott ellenzékre adja a szavazatát, az a Fidesz korrupt, egyre inkább pártállami struktúrájának a hatalmon maradását szolgája” – tette hozzá.

A lap konkrétan is rákérdezett arra, hogy Márki-Zay Gattyán Györgyöt is a Fidesz érdekében fellépő pártok közé sorolja-e, mire Márki-Zay csak annyit mondott, hogy az általa elmondottakból szerinte egyértelmű, hogy „ki hová tartozik”.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.