Helyreigazítás miatt támadta a hódmezővásárhelyi ellenzék a polgármestert.
Elutasította a hódmezővásárhelyi közgyűlés rendkívüli, zárt ülése a helyi Fidesz méltatlansági indítványát Márki-Zay Péter polgármester ellen, adta hírül az önkormányzat Facebook-oldala. A méltatlansági indítványt azért kezdeményezte vele szemben a kormánypárt helyben ellenzéki képviselőcsoportja, mert két olyan ügyben, ahol pert vesztett, szerintük a polgármester nem tett eleget helyreigazítási kötelességének.
Az egyik ügyben az ugyanezen a Facebook-oldalon megjelent, Havasi Katalin városi Fidesz-elnök repülőjegyével kapcsolatos poszt miatt kellett volna ezt megtennie, egy másikat pedig a városi kórházzal kapcsolatosan. Az önkormányzat bejegyzése szerint ez előbbit el is küldte a kormányközeli médiabirodalomhoz, a KESMA-hoz tartozó megyei napilapnak, a Délmagyarországnak, a lap azonban elutasította a közlést. Az erről szóló dokumentumot a bejegyzés szerint a végrehajtó el is fogadta, a kórházzal kapcsolatban pedig az önkormányzat szerint joga van a kritikához, és ezért nem is kell helyreigazítani.
Az ügyet a Fidesz az után kezdeményezte, hogy egy másik, velük szemben indított perben nem tudták bizonyítani az önkormányzat nehéz anyagi helyzetéből levont következtetéseiket. Ezután az önkormányzat a fent is említett közösségi oldalon lebegtette be, hogy ha a számukra előírt helyreigazítási kötelezettségnek nem tesznek eleget, akkor egy méltatlansági indítvánnyal akár el is vehetik a mandátumukat. Fontos hozzátenni, hogy mivel a Márki-Zayt támogató képviselők többségben vannak a város közgyűlésében, ennek elviekben lett is volna realitása, szemben a kisebbségben lévő Fidesz kezdeményezésével.
A Fidesz két, az ügyben érintett képviselője – Cseri Tamás és Benkő Zsolt – egyébként végül megjelentette a szükséges helyreigazítást. Igaz, a városvezetés posztjában megjegyzi, hogy míg Márki-Zayt kritizálták, mert a pontosításhoz saját kommentárjait is hozzáfűzte, addig a rendre pár soros helyreigazítást ők is kiegészítették azzal a két másik ponttal, amiben a bíróság viszont nekik adott igazat.
Ezt közzé is tette az elvártak szerint a kérdéses sajtótájékoztatóról eredetileg beszámoló városi kormányközeli lap – bár ez ügyben nem volt nagy félnivalójuk, elvégre elég ritka, hogy ezek a fideszes portálok a helyi pártszervezet közleményeit ne hoznák le szó szerint.