Itthon hvg.hu 2022. január. 05. 08:59

Márki-Zay Péter kész elengedni a hetedik frakció tervét

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint az ellenzéki pártokkal eddig azonosulni nem tudó konzervatívok képviseletéhez szükséges lenne a gesztus, hogy saját frakciója legyen, de szeretné már lezárni az e körül zajló vitát.

„Őszintén remélem, hogy a pártok meggondolják magukat, de az biztos, hogy részemről ezen sem fog múlni az ellenzéki egység” – mondta az általa forszírozott, a többi ellenzéki párt által viszont ellenzett hetedik frakció tervéről Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Telexnek. A lap azt követően kereste meg Márki-Zayt, hogy az ellenzéki jelölt az ATV-ben kedden este olyan nyilatkozatot tett, amiben arra utalt, hogy az ellenzéki egység érdekében kész elengedni a hetedik, konzervatív frakció tervét.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter a hetedik, hozzá kötődő frakció ötletével az előválasztási győzelme után állt elő, sőt később az is felmerült, hogy pártot is alapítana, ez a párt azonban a Pálinkás József és Gémesi György nevéről ismertté vált, már bejegyzett pártokra épített volna. A párttal a Fideszből kiábrándult, jobbközép szavazókat célozták volna be, azonban az ellenzéki pártok élesen szembe mentek mind a hetedik frakció, mind pedig a párt ötletével.

Márki-Zay a Telexnek azt mondta, hogy bár a frakció tervét kész elengedni, „a kialakult helyzet feloldása érdekében”, azonban hozzátette, hogy továbbra is kitart amellett, hogy a magyar romák és más társadalmi csoportok, így az ellenzéki pártokkal eddig azonosulni nem tudó konzervatívok képviseletéhez szükséges lenne ez a gesztus.

Márki-Zay Péter az utóbbi időszakban – részben pont a hetedik frakció ötlete miatt – erős bírálatokat kapott az ellenzéki pártoktól is.

Hirdetés
hvg360 Martini Noémi 2025. május. 09. 16:38

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

Ott voltunk, amikor felszállt a fehér füst, megkérdeztük az új pápáról az euforikus hangulatban lévő híveket, de még előtte, a várakozás óráiban megnéztük azt is, milyen volt a hangulat, mennyire voltak szigorúak a biztonsági intézkedések a Szent Péter téren, kik és miért álltak órákat egy kis kéményt kémlelve.