Itthon hvg.hu 2021. december. 17. 06:50

Német áldiplomatát fogtak a nyomozók Szigetváron

A 62 éves férfit két éve ítélték el Németországban, számos bűncselekményt követett el.

December 16-án fogta el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó iroda (KR NNI) azt a férfit, akit a németországi Bad Salgau-i bíróság 2019 óta körözött jelentős értékre elkövetett zsarolás, hivatalos személy elleni erőszak, testi sértés, rongálás, valamint okmányhamisítás miatt – írta közleményében a police.hu.

A férfi magát ENSZ diplomatának adta ki, a bűncselekményeket 2018-ban és 2019-ben követte el, a német hatóságok elől azonban 2019-ben elbújt, így 2020 júniusában európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfi pedig nagyon nem akart bíróság elé kerülni: Németországban egy rendőri igazoltatásnál úgy lépett a gázra, hogy egy rendőrt is elsodort.

A KR NNI fejvadászai német tipp alapján beazonosították, majd egy összehangolt akcióban lecsaptak rá. A férfit Szigetváron fogták el, kiadatásáról később döntenek.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.