Az Országos Kórházi Főigazgatóság korábban azt állította, hogy a tesztek megsemmisítése 239 ezer forintba kerül.
„Feljelentést tettem az 5 milliárd forint értékű PCR-tesztek megsemmisítése miatt” – írta a Facebookon a párbeszédes Szabó Tímea, hozzátéve, hogy már kézhez kapta a Fővárosi Főügyészség levelét. Közölte, ebben arról írták, hogy a feljelentést továbbították a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz.
A Telex közben arról írt a rendőrségtől kapott információk alapján, hogy az ügyben két feljelentés is érkezett, amelyek alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya 2021. december 9-én feljelentéskiegészítést rendelt el.
A lejárt szavatosságú PCR-tesztek megsemmisítéséről a Jelen számolt be elsőként, hangsúlyozva, hogy az eszközök 5 milliárd forintot érnek. Az ellenzék elképedt azon, hogyan járhatott le ennyi teszt, és azokat miért nem adták át a lakosságnak, a szülőknek.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ később azt állította, hogy 239 ezer forintot fizetnek a megsemmisítésért.