Itthon hvg.hu 2021. december. 14. 08:05

Átadott egy bicikliutat a fideszes képviselő Kaposhomokon, a helyiek viszont nem tudnak róla

„Micsoda?! Bicikliút? Az itt, kérem, nincsen!”

Meglepetéssel fogadták a kaposhomoki lakosok a Népszava újságíróit falujukban, amikor ők a helyi bicikliút után érdeklődtek. Az elméletileg 4,5 kilométeres kerékpárutat Gelencsér Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője adta át (legalábbis egy november 20-i Facebook-bejegyzése szerint). Az átadó eseményről a kormánypárti megyei lap is beszámolt, azonban az ellenzéki KPSVR oldalon publikált fotók alapján egy méternyi bicikliút sincs a faluban.

 

Ugyanerről győződtek meg a helyszínen a Népszava munkatársai is, akiknek a helybéliek állították, hogy nincs kerékpárútja a településnek. „Minek is lenne, hiszen autóforgalom sincsen, azaz nyugodtan lehet biciklizni” – mondta a lap munkatársainak egy fiatal férfi. Később egy megszólított meg tudta mutatni, hogy miről van szó bicikliút néven: egy út mellé kirakott, apró táblára mutatott, amin valóban egy kerékpár piktogramja látható.

A polgármester szerint a táblák bőven elégnek bizonyultak a bicikliút kijelölésére: „most már ez is elég, régen sárgával fel kellett volna festeni az utakra, de megváltozott a rendelkezés” – mondta, majd hozzátette: „biztos, valami félreértés lehet, hogy kerékpárútról beszélnek egyesek”. Barta István polgármester ugyanis nem értette, miért hivatkozott Gelencsér a szakaszra bicikliútként, amikor valójában csak megjavították az utat.

A lap kereste Gelencsért is, azonban ő nem volt hajlandó érdemben válaszolni kérdéseikre.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?