Itthon hvg.hu 2021. december. 06. 17:13

Pintér: A belügy a tudomány eredményeivel is harcol a korrupció ellen

A tárcavezető egy online eseményen arról beszélt, feltérképezik a leginkább veszélyeztetett munkahelyeket.

A korrupció elleni fellépésben a Belügyminisztérium elkötelezettsége töretlen; a korrupció megelőzésének kereteit a Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia jelöli ki – mondta az MTI szerint Pintér Sándor belügyminiszter a X. Integritás Kerekasztal nevű online eseményen hétfőn.

Pintér arról beszélt, hogy a korrupcióellenes stratégiában meghatározott feladatok végrehajtását a tárca és a Nemzeti Védelmi Szolgálat 2021-ben is folytatja. „Tevékenységükbe a tudományos eredményeket is bevonják, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen folytatják például a korrupciós és integritási kockázatok által fokozottan érintett álláshelyek és munkakörök feltérképezését” – mondta.

A belügyminiszter szerint a korrupció és a hivatali bűncselekmények elleni küzdelemben meghatározó a Nemzeti Védelmi Szolgálat szerepe. A cél változatlanul az, hogy átláthatóan működjön a közigazgatás, ahol a magas belső morállal rendelkező munkatársak ellenálljanak a korrupciós törekvéseknek – tette hozzá.

Arra is kitért, hogy a hatáskörbővülést követően a szervezet tevékenysége lefedi a rendvédelem, a közigazgatás és az állami egészségügy szinte valamennyi szervezetét. A védett szervek munkatársainak száma meghaladja a 460 ezret.

Az elmúlt időszakban az e-közigazgatás fejlesztésére és a mesterséges intelligencia alkalmazására fektették a hangsúlyt, az ügyintéző és az ügyfél közötti személyes találkozók számának minimalizálásával ugyanis jelentősen csökken a korrupciós kísértés – jelezte Pintér Sándor.

Az Állami Számvevőszék kezdeményezésére 2011. november 18-án Budapesten közös szándéknyilatkozatot írt alá a közigazgatási és igazságügyi miniszter, a legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és az ÁSZ elnöke. Ebben erkölcsi kötelezettséget vállaltak az általuk vezetett állami szervek korrupcióval szembeni ellenállóképességének erősítésére, a korrupcióellenes eszköztár fejlesztésére – írta az MTI. Az összefogáshoz 2012-ben csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal, majd 2014-ben a Belügyminisztérium, 2016-ban a Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank, tavaly pedig a Gazdasági Versenyhivatal is.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.