Az Északi-középhegységben és a Mecsekben is havazás kezdődik.
A csütörtöki sok eső miatt Somogy megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emellett Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, szintén az eső miatt.
Az előrejelzés szerint péntek reggelig az ország délnyugati-északkeleti részén nagyobb területen, 20 millimétert meghaladó csapadékra kell számítani, a Dunántúlon pedig, egy keskenyebb sávban, akár 30 milliméter csapadék is hullhat csütörtök éjfélig.
Csütörtök délutántól az Északi-középhegység, majd estétől a Mecsek magasabban fekvő területein is várhatóan havazásba vált át a csapadék.
Az északi hegycsúcsokon akár 10 centimétert meghaladó friss hótakaró is kialakulhat.
A péntekre virradó éjszaka, hajnalban északkeleten, főként Borsodban is megjelenhet a havazás, jellemzően lepelnyi, illetve 2 centiméternyi vékony hóréteg képződhet. A csapadékrendszer pénteken a déli órákig fokozatosan elhagyja az országot, ezt követően veszélyes időjárási jelenség nem várható.