Csütörtökön az ország nyugati és középső részében élők érezhetik azt, hogy soha nem akar elállni az eső, pénteken ugyanez keleten történhet meg.
Nyolc megyére adott ki figyelmeztetést a nagy esők miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Mint írták, csütörtökön a Dunántúl délnyugati és középső területein, valamint a Duna-Tisza köze közepén 20 milliméternél is több eső eshet 24 óra alatt. Sőt, Somogy megye néhány részén 30 milliméternél több csapadék is hullhat, ezért ott másodfokú figyelmeztetés van életben.
A délutáni, esti óráktól elsősorban a magasabban fekvő hegyvidéki területeken, az Alpokalján és az Északi-középhegységben az eső havas esőre vagy havazásra válthat át.
A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északi felén, kétharmadán 5 és 8, délen 9 és 14 fok között alakul. Késő este az ország nagy részén 2 és 9 fok közé hűl le a levegő, csak a már említett magasabban fekvő helyeken lehet ennél is hidegebb.
Az előrejelzés szerint pénteken már az ország keleti felén folytatódhat az esőzés: aznapra Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére adhatnak ki figyelmeztetést az egy nap alatt várható nagy csapadékmennyiség miatt. Hétvégére nem várható olyan időjárási jelenség, ami miatt figyelmeztetést kellene kiadni.