A szabolcsi nyomozók emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének gyanújával hallgattak ki egy gávavencsellői párt.
Gávavencsellőn találtak meg a rendőrök egy 15 éves lányt még augusztusban, akit azért kerestek, mert megszökött egy gyerekvédelmi intézményből. A fiatal azt mondta a nyomozóknak, hogy bántalmazták, ezért büntetőeljárás indult az ügyében.
A nyomozás adatai szerint egy gávavencsellői pár fogadta be a lányt, akit később rávettek, hogy Ausztriába utazzon velük és egy ismerősükkel, aki prostituáltként dolgozott egy ottani bárban.
A 21 éves férfi és a 25 éves nő arra akarta kényszeríteni a fiatalt, hogy legyen maga is prostituált, ő azonban nem engedelmeskedett. A bár üzemeltetője sem járult hozzá, hogy ott dolgozzon, miután kiderült az életkora. A lányt azután bántalmazták, hogy visszatértek Gávavencsellőre.
A férfi testszerte megütötte, égő cigarettát nyomott a kezébe, a nyelvébe.
A rendőrök csütörtökön fogták el a párt, 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka megalapozott gyanújával hallgatták ki őket. A férfit őrizetbe vették, indítványozták a letartóztatását, a nő szabadlábon védekezhet.
Pokoli nehéz megértetni az állami gondozottakkal, hogy vadásznak rájuk
A prostitúcióval is összekapcsolódó emberkereskedelem magyarországi áldozatai között sok az állami gondozott. Egy színházi csapat a fiatalok védelmében két előadással járja a gyerekotthonokat.