Itthon hvg.hu 2021. november. 04. 05:31

Viharos lehet a csütörtök, 13 megyére adtak ki veszélyjelzést

Az előrejelzés szerint jégeső is előfordulhat.

Erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző csütörtökön, eleinte sokfelé esővel, záporral, a front mentén és előterében zivatar sem kizárt, több helyen jelentős mennyiség is eshet – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Az OMSZ citromsárga figyelmeztetést adott ki zivatarok miatt az ország nagy részére, a veszélyjelzés szerint Zala, Somogy, Baranya, Tolna, Fejér, Pest, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Nógrád és Hajdú Bihar megyékben, illetve Budapesten kell számítani viharokra. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként erős szél és jégeső is előfordulhat

Az előrejelzés szerint délutántól északnyugat felől már vékonyodni, szakadozni kezd a felhőzet, kisebb záporok még lehetnek, de egészen keletre szorul majd a csapadék. A déli, délkeleti szél több helyen megerősödik, délkeleten viharossá fokozódik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 23 fok között alakul, északkeleten ennél is hűvösebb lehet. Északnyugaton már a délelőtti órákban beállhat a maximum-hőmérséklet. Késő estére 5 és 14 fok közé hűl le a levegő.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.