Az osztrák határ mellett már kedd kora este vihar jöhet, a Dunántúl nagyobb részén és az ország közepén hajnalban, majd szerda este lehet nagy eső.
Arra már korábban figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat, hogy kedd késő délutántól nagyobb esőzésekre érdemes készülni, nem sokkal fél hat után pedig ki is adták a következő 1-3 órára szóló viharriasztást, elsőként az osztrák határ melletti területre.
Kedden éjfélig a Nyugat-Dunántúl mellett Somogy és Veszprém megyében van életben a vihar miatti figyeztetés, felhőszakadás veszélyére pedig Vas és Zala megyét figyelmeztették. Kora reggelre már az ország középső területeire érhet a viharzóna, délelőtt pedig keletre fog tartani, de már meggyengülve - azonban szerda este valószínűleg újabb csapadékhullám érkezik.
Így szerdára a teljes Dunántúlra, valamint Pest és Bács-Kiskun megyére adhatják ki a vihar miatti figyelmeztetést, ugyanezekre a helyekre, valamint Nógrád és Csongrád-Csanád megyére pedig a sok eső miatt ki figyelmezetés jöhet, amit akkor adnak ki, ha 24 óra leforgása alatt 20 milliméternél több eső hullhat.
Csütörtökön már csak délnyugaton lesznek valószínűleg nagy esők, de ott kimondottan sok csapadékra érdemes felkészülni. Zala megyére másodfokú figyelmeztetést adhatnak ki a mostani előrejelzés szerint, Vas, Somogy és Baranya megyére elsőfokút.