Itthon hvg.hu 2021. október. 03. 12:32

Ha Karácsony miniszterelnök lesz, Hadházy végezheti az elszámoltatásokat, Dobrevből külügyminiszter lehet

Márki-Zay Péter pedig az önkormányzat jogainak visszaállítását, az alkotmányossághoz való visszatérést kapná feladatul. Karácsony közölte, nem lép vissza, mert szerinte csak ő tudja leváltani Orbán Viktort.

Ellenzéki előválasztás
Friss cikkek a témában

Az ellenzéki előválasztás első fordulójáról tartott értékelői beszédet Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, az MSZP–Párbeszéd–LMP miniszterelnök-jelöltje vasárnap, az Európa Hajón. Karácsony fantasztikusnak nevezte az elért eredményeket, ezekből szerinte a szervezők és a választópolgárok is kivették a részüket. Mint mondta, régóta hisz benne, hogy ez az út vezet a változáshoz. Karácsony Gergely ezután három dolgot fogalmazott meg.

Túry Gergely

Az előválasztás legfontosabb üzenete szerinte az, hogy a voksolók jelezték: azt akarják, hogy a hat párt együtt kormányozzon. A folyamat emellett arra is alkalmas volt szerinte, hogy kiszűrjék azokat a jelölteket, akikkel kapcsolatban aggályok merültek fel, és akik nagy bajt hoztak volna rájuk 2022-ben. Ezután pedig azt mondta, nem a múlt vitáit kell újrajátszani, a jövő szövetségét kell felépíteni, ennek a szövetségnek pedig három feladatot kell teljesítenie: kormányváltás, rendszerváltás és jó kormányzás.

Karácsony szerint ezek közül a rendszerváltás lesz a legnehezebb, mert egy közpénzből és magánvagyonból álló hatalmi tömböt is le kell váltani. Itt többször megjegyezte, hogy bár ehhez mások is kellenek, ő tudja leváltani Orbán Viktort, mert ő képes a szövetség egyesítésére.

Karácsony ezért nem visszalép, hanem előre.

Túry Gergely

A második fordulóhoz közeledve azt is mondta Karácsony, hogy Dobrev Klára a legjobban szervezett ellenzéki párt jelöltje, őt azonban egyetlen párt támogat. Márki-Zay Péter pedig ugyan jogos kritikákat fogalmazott meg szerinte az ellenzékről, de néha az ellenzék ellenzékeként viselkedett, és őt egy párt sem támogatja. Önmagát viszont – folytatta – a közös nevezőként látja Karácsony, aki kormányon az országot is egyesíteni tudja. Itt kitért rá, hogy ha miniszterelnök lesz, akkor Hadházy Ákost kéri majd fel az elszámoltatásokhoz szükséges munkára. Karácsony ígérte: minden eszközt meg fog adni, hogy a munka eredményes legyen. Szerinte ezután következhet majd az önkormányzatok jogainak visszaállítása, az alkotmányosság helyreállítása, amelyet Márki-Zay Péterre, a „jobbkezére” bízna. Karácsony emellett egy új közjogi tanácsadó testületet is fel kíván állítani, vezető alkotmányjogászokkal, akik segítenének, hogy az ország újra alkotmányos demokrácia legyen. Egy ponton pedig úgy fogalmazott,

miért ne lehetne a Karácsony-kormány külügyminisztere Dobrev Klára?”

Túry Gergely

Karácsony kitért arra is, bízik benne, hogy a mostani feszültségek hamar megszűnnek, de hozzátette, „a DK háza tájáról alacsonyan szállnak a stukkerek felém.” Beszédében felidézte, hogy 2014-ben ő követelte, hogy Gyurcsányék ne maradjanak ki az összefogásból, és ugyanezt kérte 2018-ban Botka Lászlótól is. A főpolgármesteri előválasztáson a DK viszont jelöltet indított ellene, de Karácsony ezen elmondása szerint nem sértődött meg.

A főpolgármester azzal zárta mondandóját, hogy a második fordulóra egyesíteni kívánja a jövő szövetségét, 2022-re a teljes ellenzéket, a kormányváltás után pedig egész Magyarországot.

Hirdetés