Itthon hvg.hu 2021. október. 01. 12:27

Vona Gábor szerint a gőzölgő DK-bilit most Jakab Péternek kellett kiinnia

A volt pártvezető szerint a parizer és a Jobbik–DK-paktum is megbosszulta magát az előválasztáson.

Ellenzéki előválasztás
Friss cikkek a témában

Öt pontban foglalta össze Vona Gábor, a Jobbik egykori elnöke Jakab Péter gyenge előválasztási szereplésének az okait. A volt pártvezető az Indexen megjelent írásában elemezte Jakab teljesítményét.

Elöljáróban azt közölte, hogy mérges, mert igaza lett. Előre szóltam Péternek és a legbizalmasabb tanácsadóinak is, hogy ez a kampány így nem fog működni – írta, majd rátért a pontokra.

  • Első okként a Jobbik szervezeti leépülését jelölte meg, bár azt hozzátette, ez már az ő regnálása alatt elindult. Szerinte a Covid miatti leállások elvitték a fókuszt a szervezetépítés fontosságáról, bár ez az összes ellenzéki pártot érintette. Azt is hibaként hozta fel, hogy a párt Jakab brandjét építgette, nem pedig a Jobbikét. Sokáig úgy tűnt, ez jó ötlet, hiszen a népszerű vezető húzta felfelé a pártlogót, most azonban éppen ő rántotta magával.
  • Kialakult egy lájkbuborék Vona szerint, szerinte az elnöki performanszok és a Jobbik social media osztálya mindenkit ledarált, azonban egy pimasz parlamenti vitát lájkolni vagy egy vicces mémet megosztani még nem jelent szavazói azonosulást.
  • A parizer is megbosszulta magát Vona Gábor szerint, mert az nem ér fel egy programmal. Mint írja, az aki a leendő miniszterelnök személyét keresi, nem arra kíváncsi, ki képes-e mosolyogni egy hentespult előtt, hanem azt, alkalmas-e az országvezetői feladatra.
  • A miniszterelnöki vitán már jobban teljesített Jakab az elődje szerint, de a saját brandje foglya volt. „Hosszú hónapok botránypolitizálása után nem lehet egyik pillanatról a másikra felkészült kormányfővé varázsolni valakit” – olvasható a cikkben.
  • Ötödik pontként a DK-Jobbik paktumot említette. „Eleinte a dolog erkölcsi aggályai miatt ezt mindketten igyekeztek tagadni, mivel azonban egy idő után már nehéz lett volna, felvállalták, mint a nemzetért hozott áldozatot.” Ezt Vona zseniális húzásként említi, úgy véli, nagy valószínűséggel ketten fogják a közös ellenzék legnagyobb frakcióit adni. Ugyanakkor egy olyan párt esetében, mint a Jobbik, ami Gyurcsány Ferenc ellen alakult, a paktum komoly morális problémát okozott. Durván úgy fogalmaz: Ott gőzölgött egy DK-bili, amit előbb-utóbb valakinek ki kellett innia, ez pedig most a párt elnöke lett, őt büntették a szimpatizánsok.

Vona Gábor szerint most sokan temetik Jakab Pétert, ő nem tartozik közéjük. Úgy véli: sokszor a vereség a legjobb tanítómester.

Ha Márki-Zay lesz a befutó, a Fidesz kukába dobhatja az eddigi stratégiáját

Dobrev Klára győzelme a Political Capital elemzőcég szerint papírforma volt, míg az előválasztás legnagyobb vesztese Jakab Péter lett.

Hirdetés
Itthon HVG 2025. április. 13. 17:05

Magyar Péter: A Tisza győzni fog, mert a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben

Száztizenöt állomásos országjárásáról visszatérve Magyar Péter Budapesten, a Műegyetemnél tart eredményváró rendezvényt. Az már a pártelnök beszéde előtt kiderült, hogy a vártnál is többen, 1,1 millióan szavaztak a Tisza Párt akcióján, a Nemzet hangján, és ismertették a 12+1 kérdés részletes eredményeit is. Magyar biztos a 2026-os győzelemben, és elárulta, miket tesz majd a Tisza-kormány.