Itthon hvg.hu 2021. szeptember. 14. 20:21

Bocsánatkérést várt, zaklatás miatt kellett bíróság elé állnia egy pap által molesztált férfinak

Feljelentője a gyerekkorában elszenvedett szexuális zaklatás miatt a tárgyaláson bocsánatot kért Pető Attilától.

Zaklatás miatt kellett bíróság elé állnia kedden Pető Attilának, akit gyerekként szexuálisan zaklatott egy pap. Az egyház azért jelentette fel a férfit, mert miután jelentette a történteket, többször próbált telefonon, sms-ben és személyesen is információt kérni az ügye állásáról – számolt be az RTL Klub Híradója.

A riport tanúsága szerint Pető Attila egyebek mellett azt mondta a bíróság előtt: „A bántások, csalódások arra sarkalltak, hogy küzdjek azért, hogy senki mással ne történhessen meg, hogy gyerekként a papja az alsónadrágjába nyúl.”

A molesztáló papot időközben eltiltották a hivatásától, ezt azonban a férfival csak 2019 nyarán közölték. Az egyik feljelentő, Süllei László érseki helynök szerint azzal, hogy Pető Attila ezután is forszírozta az ügyet, megalázta az egyházat. A rendőrséget is ráhívták, mivel attól tartottak, hogy egyházi szertartásokat tervez megzavarni.

Pető állítása szerint nem készült ilyesmire, csupán egy bocsánatkérést várt az egyházi vezetőktől, amit a keddi tárgyaláson megkapott. A Híradónak azt mondta: elfogadja.

Egy magyar pap három molesztált áldozata találkozni akart a pápával, de nem fog menni

A molesztáltak egyike a nevét vállalva arról beszélt a 444-nek, hogy levélben kért segítséget a pápai találkozó megszervezéséhez, de akadályokba ütközött.

Hirdetés