Itthon hvg.hu 2021. szeptember. 02. 16:29

Szakítanak a bértábla szerinti óradíjakkal az orvosi ügyeletek díjazásánál

„A díjakat úgy kell megállapítani, hogy elsősorban a fiatal szakorvosokat hozzák helyzetbe” – mondta az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese.

Kiderült, hogyan alakítják át az orvosi ügyeletek díjazását, írta meg a 24.hu. Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese a XV. IME Országos Egészség-gazdaságtani Továbbképzés és Konferencián azt mondta,

a díjakat úgy kell megállapítani, hogy elsősorban a fiatal szakorvosokat hozzák helyzetbe.

Ennek érdekében szakítanak a bértábla szerinti ügyeleti óradíjakkal, és egy gyakorlatilag fix szakorvosi óradíjat állapítanak meg. Ezt fogják felszorozni úgy, hogy a nagy terhelés alatt tudják forgatni a dolgozó orvosokat. Hangsúlyozta, az elvégzett munka mennyiségéhez kell igazítani a fizetést.

Az ügyeleti óradíjak idén március óta foglalkoztatják az orvosokat, egy új törvény szerint ugyanis a túlórában töltött órák díjazása kevesebb lett, mint a normál munkaidőben töltötté, valamint nem volt arányos a munkavégzés nehézségével sem. A díjcsökkentés sok orvosnak okozott gondokat, a Magyar Orvosi Kamara is a szabályozás korrigálását kérte.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?