Itthon hvg.hu 2021. augusztus. 28. 16:34

Repülőnap helyett dugó, a Facebookon panaszkodnak az autósok

A rendőrség figyelmeztetett, ez sem volt elég.

Sokaknak nem sikerült a bejutás a kecskeméti repülőnap első napján a rendezvény körül kialakult forgalmi torlódás miatt - írja a Telex. A portál idézi a repülőnap hivatalos Facebook-oldalán panaszkodókat is, itt sokan kommentben írnak arról, hogy hiába indultak korán, a dugó miatt nem jutottak be. Volt, aki azt írta, hogy négy kilométert két óra alatt tudott megtenni. Más azt tette szóvá, hogy a parkolóból induló buszokra is várni kellett.


A rendőrség még délelőtt közölte, hogy a látogatók ne a sárga, hanem a zöld parkoló felé vegyék az irányt, azt is jelezték ugyanakkor, hogy megnövekedett forgalomra kell számítani a repülőnap miatt.

A Telex megkereste a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol azt a tájékoztatást kapták, hogy összesen egy útvonalat zártak le, a kecskeméti elkerülőt a város tehermentesítése érdekében, balesetek pedig nem történtek, de a haladás valóban lassú. A helyi rendőrök igyekeznek minden parkolónál segítséget nyújtani az autósoknak.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.