Itthon hvg.hu 2021. augusztus. 21. 14:28

Mégis Mellár Tamás indul Pécsen az előválasztáson

Az MSZP pécsi jelöltje visszalépett, Mellár így ringbe szállhat.

Karácsony Gergellyel és Péterffy Attilával közös sajtótájékoztatón jelentette be szombaton Bodnár Imre, az MSZP pécsi jelöltje, hogy nem indul az előválasztáson. Mellár Tamás, aki szintén ebben a körzetben indult volna, csütörtökön lépett vissza az előválasztástól. Szombaton azonban egyeztettek, így Baranya 1. számú választókerületében mégis Mellár lesz az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik által is támogatott közös jelölt.

Az eredeti tervek szerint Pécsen kiegyezett volna egymással az MSZP és a Párbeszéd, vagyis nem akartak egymásra indítani jelölteket, ez azonban nem sikerült: az MSZP Bodnárt, Péterffy Attila ellenzéki polgármester ügyvédjét akarta indítani, a Párbeszéd viszont Mellár mellett tette le a voksát.

A Szabad Pécs szerint Mellár azután lépett vissza, hogy az MSZP ajánlatot tett neki: ha félreáll, akkor befutó helyet kaphat az országos listán.

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.