„A képviselő úr hatszor vagy hétszer nekem szegezte a kérdést. Én mindig visszakérdeztem, mintha nem érteném, mire ő újrakérdezett, mindig máshogy megfogalmazva ugyanazt a kérdést. Mire hetedszer tette fel a kérdést, kiszámoltam a pasast. Tudtam, melyik munkatársamtól szerezhette a bizalmas információit” – egy egykori titkosszolgálati vezető mesélte ezt a hvg.hu újságírójának arról, hogyan jött rá a nemzetbiztonsági bizottság előtti meghallgatásán arra, ki szivárogtatott a Cégtől az egyik politikus felé.

Ez a rövid jelenet is tökéletesen illusztrálja, milyen asszimetrikus a viszony a titkosszolgálatok és az őket ellenőrizni akaró politikusok között. Adott esetben jól kiképzett, a keresztkérdéseket is jól tűrő, de még a kérdésekből is információkat nyerő titkosszolgákból kellene információkat kicsikarnia azoknak a politikusoknak, akik viszont nincsenek ilyen képességek birtokában és a lehetőségeik – mint azt látni fogjuk – meglehetősen korlátozottak.

A júliusban kirobbant világbotrány, a Pegasus-ügy magyar szálait a titkosszolgálatok körében kell keresni, bár közel sem biztos, hogy ha jogszerűtlenül is figyeltek meg újságírókat vagy a kormánnyal kritikus üzletembereket, akkor azt valamelyik titkosszolgálat megrendelésére tették. Az viszont nagyon is valószínű, hogy bármelyik, a külső engedélyhez kötött leplezett eszközök alkalmazására jogosult állami szerv is rendelt meg efféle megfigyelést, magát a szolgáltatást a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattól rendelte meg, így logikus, hogy a nemzetbiztonsági bizottság lenne alkalmas ennek vizsgálatára.

Csakhogy a nemzetbiztonsági bizottság már egy ideje egyáltalán nem képes gyakorolni a titkosszolgálatok feletti ellenőrzési jogkörét, ahogy más bizottságok sem tudnak úgy működni, ahogy egy parlamentáris demokráciában működniük kellene. A kormánypárti többség ugyanis bármelyik országgyűlési bizottságot határozatképtelenné teheti. Ahogy tette ezt a Fidesz július 26-án, amikor a kormánypárti képviselőket visszatartotta az ellenzék által a Pegasus-ügy miatt összehívott rendkívüli üléstől, ahova az ülésen készült jegyzőkönyv tanúsága szerint az ellenzéken kívül csak egy fideszes szakértő és egy nemzetbiztonsági ezredes, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatói tanácsadója ült be.

„A jegyzőkönyv kedvéért szeretném jelezni, hogy amíg mi itt ülésezünk, addig kint az ülésterem előterében ott várakozik Magyarország belügyminisztere az államtitkárokkal, illetve szolgálatokkal egyetemben, és arra várnak, hogy ez az ülés határozatképes legyen, és el tudják mondani azt, hogy ők milyen információkkal rendelkeznek ezzel a beszerzéssel kapcsolatban. De mivel a négy fideszes, illetve KDNP-s képviselő ezen az ülésen nem vesz részt, ezért erre a mai ülésen nem kerül sor” – a testület ellenzéki elnöke, Stummer János ezekkel a szavakkal nyugtázta a történteket.

De ha már ott voltak az ellenzéki tagok és jegyzőkönyv készült, azért elmondták a kötelezőt. Az LMP-s Ungár Péter arról beszélt, hogy a Pegasus-ügy egy olyan nemzetközi botrány, ami miatt szinte minden érintett országban összeült a szakbizottság, csak Magyarországon nem. „Én abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy nem először élem át azt a helyzetet ciklusról ciklusra, amikor – különösen az országgyűlési választások előtti időszakban – a Fidesz–KDNP különböző ügyrendi trükkel megakadályozza a bizottsági ülés érdemi részét” – ezt pedig már az MSZP-s Molnár Zsolt mondta, aki egyébként azt is vizionálta az ülésen, hogy ez az „ügyrendi trükközés” jellemzi majd a következő, azaz a parlamenti választásokig tartó időszakot.

Pintér Sándor belügyminiszter még aznap letorkolta az őt kérdező RTL-es riportert, mondván, ha bármit is mondana a nyilvánosság előtt a Pegasus-ügyben, azzal államtitkot sértene, mert csak a bizottság zárt ülésén beszélhet erről, az újságíró viszont akár felbujtó is lehet, ha mindenáron államtitkokra akar választ kapni – ezt jobb, ha tudja. És Pintérnek egyébként ebben igaza van. Mert amit köteles elmondani a nemzetbiztonsági bizottság ülésen, azt nem biztos, hogy jogosult elmondani a nyilvánosság számára. És ha ilyet elmond, az valóban egy titoksértés. Az persze megint más kérdés, hogy kormánytagként tudnia kell: a bizottság működésképtelen, Magyarországon jelenleg semmilyen kontroll nincs a titkosszolgálatok működése fölött, így hiába játssza el a belügyminiszter a szabálykövető politikus szerepét, ha az nem több, mint színház.

Pintér Sándor

AFP

Alkotmányos kötelesség, de csak papíron

A nemzetbiztonsági bizottság, mint a titkosszolgálatokat ellenőrző intézmény, a rendszerváltás szülötte, 1990-ben jött létre. Abban az időszakban, amikor a kommunista állampártot leváltó új politikai elit úgy döntött, véget vet annak, hogy a szolgálatokat a mindenkori politikai döntéshozatal nem az ország, hanem a saját érdekei mentén használja. „A Kormány alkotmányos kötelességei közé tartozik az is, hogy védje az alkotmányos rendet, továbbá védje és biz­tosítsa az állampolgárok jogait. E kötelezettség hatékony megvalósítása érdekében indokolt, hogy a Kormány – a kijelölt tagjai útján – folyamatos felügyeletet lásson el a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenysége felett” – anno ezzel a szöveggel hirdették ki a testület felállítását a Magyar Közlönyben.

A rendszerváltáskor létrejött új titkosszolgálatok mindeközben kommunikációs kampányba kezdtek a sajtóban: főigazgatók, osztályvezetők győzködték az újságírókat arról, hogy a társadalom érdekében és védelmében, és nem a társadalom ellen dolgoznak. Ahogy az átlagemberek, úgy az új politikai elit se sokat tudott a titkosszolgálatok világáról, módszereiről vagy akár a korábbi állambiztonsági szolgálatok működéséről. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a nemzetbiztonsági bizottság a kezdeti időszakban sokáig azon az ügynöklistán rugózott, ami valójában nem is létezett. Mítoszok, legendák övezték ezt a szférát. Talán a legjobban a Medgyessy Péter D-209-es “kémelhárítói” múltját vizsgáló bizottság – ma már nyilvános – jegyzőkönyvei árulkodnak arról, hogy bő egy évtizeddel a rendszerváltás után sem volt képben a politikai elit arról, hogyan is dolgoznak a szolgálatok.

AFP / Brendan Smialowski

Régen is inkább a politikai cirkuszról, mintsem a szolgálatokról szólt

Nem csoda, ha egy ilyen, meglehetősen tudatlan légkörben a politikusok bármit el tudtak adni “titkosszolgálati botrányként” a közvélemény felé. Orbán Viktor például a Fidesz országos választmányának ülésén, 1998 nyarán jelentette be, hogy az előző, MSZP–SZDSZ-kormány idején, 1997-ben, részben közpénzen “törvénysértő, titkos adatgyűjtés folyt a Fidesz vezető személyiségei és családtagjaik ellen”. Orbán akkor azt állította, hogy bizonyítékai vannak erről, de amikor kellett volna, nem jelent meg a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, hogy ezeket a bizonyítékait bemutassa. Az akkori bizottsági elnök, az MSZP-s Keleti György példátlannak minősítette a miniszterelnök távolmaradását. Orbán azzal érvelt, hogy a bizottság többségének kellett volna a meghallgatását kezdeményeznie, noha a házszabály szerint a képviselők egyötödének az indítványa is elég lett volna ehhez. Orbán csak hónapok múlva, 1999 tavaszán mutatta meg a bizonyítékat egy másik, kifejezetten a “megfigyelési ügyre” létrehozott bizottság előtt, ám ott kiderült: azok a bizonyítékok nem bizonyítják azt, amit állít.

Bár a Fidesz honosította meg azt, hogy ha valami kényes ügy merül fel, akkor határozatképtelenné teszik a nemzetbiztonsági bizottságot, a példa ragadósnak bizonyult. Egy évvel azután, hogy Keleti György példátlannak nevezte a húzást, ugyanezt eljátszották a szocialisták is. Amikor egy közbeszerzéssel kapcsolatban egy MSZP-közeli magáncég lett volna terítéken és a bizottság éppen meghallgatta volna a korábbi titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, Nikolits István egykori kabinetfőnökét, a bizottság elnöke, Keleti és Nikolits fölpattant, kivonult a teremből és határozatképtelenné tette a testületet. Nikolits még oda is szólt egykori kabinetfőnökének: „Tamás, figyelmeztetlek, azzal, hogy mi ketten kivonulunk, határozatképtelenné válik a bizottság, nem kell hogy mondjál semmit."

„Függetlenül attól, hogy éppen ki van kormányon, akkor tudna jól működni ez a bizottság, ha fordított összetételben működne: nem az garantálja a kontrollt, ha ellenzéki elnöke van a testületnek. Az garantálná az ellenőrzést, ha a mindenkori ellenzéknek lenne többsége a bizottságban” – ezt már Stummer János, a testület jelenlegi, jobbikos elnöke mondta a hvg.hu-nak. Stummer szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény nem jó, mert nem tudja a bizottság gyakorolni a demokratikus kontrollt a titkosszolgálatok felett. Szerinte ezt “nyíltan ki kell mondani”, nincs értelme köntörfalazni. Stummer 2020 januárja óta vezeti a testületet és elmondása szerint már az elnöklése első három hónapjában nyilvánvalóvá vált számára, hogy a jelenlegi kormány alatt működő titkosszolgálatok nem elsősorban a szuverén magyar állam érdekeit képviselik, hanem a kormány érdekeinek megfelelően dolgoznak, és – ahogy Stummer fogalmazott – „ez nem helyénvaló”.

Stummer János

MTI / Balogh Zoltán

A Puskás-alagút ügye óta miatt már informálisan sincs kommunikáció

Bár a törvény úgy szól, hogy a bizottság megkapja a nemzetbiztonsági szolgálatok által készített – a nemzetbiztonság szempontjából fontos – általános értékelő, valamint a kormány számára készített jelentéseket, Stummer ebben is szkeptikus, azt mondja, kapnak jelentéseket, de nehezen tudja elképzelni, hogy a kormány annyival beérné, ami azokban szerepel. Arról is beszélt, hogy a koronavírus tavalyi megjelenése után Pintér Sándor kezdetben még meghívta az ellenzéki képviselőket az operatív törzs üléseire, de onnantól kezdve, hogy Orbán Viktor átvette a törzs irányítását, már információmorzsákat sem kapott az ellenzék. „Nem látnak el minket információkkal” – panaszkodott Stummer.

Igaz, Stummer helyzete még rosszabbodott is azzal, amikor idén olyan, egyébként nem nyilvános dokumentum alapján tájékoztatta a közvéleményt a Puskás Aréna alá tervezett alagút megépítéséről, amiről bizottsági elnökként értesült. Stummer nagy port kavart videója után Pintér felhívta telefonon és „raportra” hívta, de a jobbikos politikus akciójának nem lett jogi következménye. A dokumentum ugyanis, amit látott, nem volt nyilvános ugyan, de akkor még minősítve sem volt, így Stummer nem sértett államtitkot. Viszont lett következménye az ügynek: a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagjai ettől fogva még attól az informális kommunikációtól is elzárkóztak, ami korábban azért valamennyire jellemezte a tagokat, és ugyanígy tett Pintér is.

Stummer szerint egyébként a Puskás-alagút jó példa arra, hogy mennyire kevés információval látják el a testület tagjait. Merthogy elmondása szerint az alagútról szóló előterjesztés is egy olyan nyúlfarknyi, rövid anyag volt, nulla konkrétummal. És éppen ez az oka annak, hogy az elmúlt években akár a Pegasus kémszoftver beszerzésére is rábólinthatott a testület (az ellenzéki tagokat is beleértve), mivel ezek az előterjesztések alig tartalmaznak konkrétumokat. Egy, a hvg.hu-nak név nélkül nyilatkozó bizottsági tag szerint még a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat előterjesztései azok, amiket a legjobban megindokolnak, de az előterjesztések alapján valóban nem mindig lehet tudni, hogy egy adott szoftver, amit be akarnak szerezni, mire való. Ugyanő beszélt arról is, hogy amúgy nem is a szoftver megléte lenne a kérdés, amire az ellenzékiek kíváncsiak, hanem az, hogy ha van is ilyen kémfegyver (amit csak bűnözők és terroristák ellen lehetne alkalmazni), akkor azt használták-e olyanokkal szemben, akik sem nem terroristák, sem nem bűnözők.

AFP / Joel Saget

A nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki tagjai most egyet tehetnek: megkeresik, hogy mikor ment át a testületen az a közbeszerzési előterjesztés, ami a Pegasusról szólhatott. Az ilyen, Stummer szerint is nyúlfarknyi rövidségű előterjesztésekbe a kérelmező állami szerv nem írja be, hogy konkrétan milyen cégtől vásárolna ezt, vagy azt, így legfeljebb csak tippelni lehet utólag, hogy vajon melyik titkos közbeszerzési eljárás vonatkozhatott a Pegasusra. És ha esetleg az ellenzéki tagok meg is találják visszamenőleg azt a bizottság előtt egyébként korábban már jóváhagyott előterjesztést, ami a Pegasusra ráillene, ahhoz, hogy biztosan tudják, biztosan a keresett közbeszerzésről van szó, újabb kérdésekre kellene választ kapniuk egy olyan ülésen, ami határozatképes. Ez az, ami nem könnyű.

Ahogy egy korábbi titkosszolga fogalmazott: a bizottság azért sem képes az esetleges visszaéléseket feltárni – függetlenül a Pegasus-ügytől –, mert igazából azt sem tudja, mit keressen, mit és hogyan kérdezzen.

Ha pedig kérdez, akkor könnyen úgy járhat, mint a cikk elején említett politikus, aki a kérdéseivel elárulta az informátorát.

És ha mindez még nem lenne elég, akkor egy újabb adalék: a szolgálatok által a zárt ülésen előadott információk valóságtartalmát és hitelességét a képviselők valójában nem tudják ellenőrizni.

Ahogy az egyik ellenzéki bizottsági tag ezzel kapcsolatban a hvg.hu-nak fogalmazott, ez nem jelenti azt, hogy a szolgálatok vezetői a politikusoknak ezeken a zárt üléseken “direktbe hazudnának”. Azt viszont igen, hogy az előadásmódjukat úgy tudják csűrni-csavarni, hogy abba ne lehessen belekötni. „A szolgálatok vezetői nem úgy hazudnak, hogy ellentétes információt mondanak, tehát például a pirosra nem mondják azt, hogy az zöld. Hanem arról, amiről hazudni akarnak, inkább nem beszélnek. Azt mondják, hogy nincs róla információjuk és kész. Vagy az információknak azt a részét domborítják ki, amiben igazuk van” – mesélte tapasztalatait egy bizottsági tag. A bizottságnak persze lenne lehetősége egy adott ügyben ténymegállapító bizottságot felállítani, amelynek keretében akár iratokba is betekinthetnének, ám egy ilyen bizottság csak akkor állna fel, ha a többségben lévő kormánypárti tagok ezt szeretnék. (Ilyen ténymegállapító bizottság alakult egyébként Portik Tamás és az Alkotmányvédelmi Hivatal elődje, a Nemzetbiztonsági Hivatalt 2009-ig vezető Laborc Sándor találkozóinak hátterét vizsgálva.)

Nem állította fel azt a csapdát a Fidesz, amit régen mindig

Van olyan, lapunknak név nélkül nyilatkozó ellenzéki bizottsági tag, aki szerint érthetetlen, hogy a Fidesz miért nem vállalta be a zárt ülést, merthogy abból politikailag jobban jött volna ki. Bár ez a vélemény elsőre furcsának tűnhet, nagyon is racionális alapokon nyugszik. Ha ugyanis tartanak egy zárt ülést, az ott elhangzottakról a tagok nem beszélhetnek a nyilvánosságnak. Régebben ezt a stratégiát követte a Fidesz: ha volt egy kényes ügy, a bizottság összeült, majd a zárt ülés után kiállt Németh Szilárd és arról beszélt az újságíróknak, hogy a titkosszolgálat képviselői minden kérdésre válaszoltak, minden rendben van, nincs itt semmi látnivaló. Majd sorra kerültek az ellenzéki tagok, akik nem tudták látványosan megcáfolni a Fideszt, hiszen azzal a szolgálatok vezetőit hazugozták volna le. Így az ellenzék kénytelen-kelletlen azt kommunikálta, hogy bár valóban sok mindenre választ kaptak, de lennének még kérdéseik. Ám a kételyekről és a részletekről nem beszélhettek, hiszen minden, ami a zárt ülésen elhangzik, államtitok. Ezt a stratégiát váltotta fel a 2018-as választási kampány előtt az, hogy már az ülésre sem ment el a Fidesz, vagy kivonult onnan.

„Ha eljött volna a február 26-i ülésre a Fidesz, akkor sokkal nehezebb helyzetben lettünk volna, hiszen a régi, Németh Szilárd által is alkalmazott csapdában találjuk magunkat” – magyarázta az ellenzéki bizottsági tag. Ezért is van az szerinte, hogy a Fidesz távolmaradása a kormánypártnak nem kedvez, míg az ellenzéknek igen. „A távolmaradással a Fidesz elismeri a törvénytelen megfigyeléseket, mi erre tudunk építeni a nyilvánosságban” – fogalmazott a politikus. Amit akár úgy is le lehet fordítani, hogy bár nincs kontroll a titkosszolgálatok felett, de a bizottság ellehetetlenítésével a kormány beismeri azt, amit egy zárt ülésen a szolgálatok akár el is mismásolhatnának.