Itthon hvg.hu 2021. július. 22. 16:29

Nem csoda, hogy Gulyás nem tudja, hány gyereket operáltak át Magyarországon

Nem is engedélyezett a nemváltás kiskorúak számára Magyarországon.

A csütörtöki kormányinfón a 24.hu újságírója arról kérdezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, hány kiskorú vett részt nemváltoztató műtéten Magyarországon, vagyis mi az a statisztika, amely szerint ez olyannyira releváns téma, hogy a gyermekvédelmi népszavazás öt kérdéséből három ezzel foglalkozzon.

Gulyás erre azt válaszolta, nem tud konkrét számot mondani, a referendum célja egyébként is az, hogy a törvény miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásra reflektáljon. A hvg.hu-nak később azt is elmondta, hogy amennyiben az Európai Bizottság visszavonja a kötelezettségszegési eljárást, a népszavazás okafogyottá válik.

A miniszter állítása szerint a tervezett gyermekvédelmi népszavazás kampánya azért is fontos, mert az ilyen kérdéseket így meg lehet vitatni. Az már más téma, hogy nem vita kérdése az ügy,

Magyarországon kiskorúak számára ugyanis nem engedélyezettek a nemváltó műtétek.

Mint korábban megírtuk, összhangban a világszerte érvényes gyakorlattal, nemátalakító beavatkozásokat csak nagykorúakon lehet végezni Magyarországon. Ezt a Háttér Társaság is megerősítette a hvg.hu-nak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.