Itthon hvg.hu 2021. július. 13. 09:32

Meztelenül járkált az utcán egy hároméves fiú, rendőrök vitték haza

A gyerekre a nagyapja felügyelt, de a kicsi kiszökött.

Meztelenül sétált egy kisfiú július 9-én délelőtt Dunakeszi egyik utcájában. A járókelővel, akinek először feltűnt, nem állt szóba, ezért az kihívta a rendőrséget. Mire a helyszínre megérkezett egy járőrpáros a gyerek már kölcsönpólóban, a környékről összesereglett felnőttek gyűrűjében állt, ijedten.

Az egyik járőr bemutatkozott a fiúnak, majd elmondta, hogy rendőr, és megbízhat benne. A kisfiú barátságosan és közlékenyen válaszolt kérdéseire, elárulta keresztnevét, és azt is, hogy négyéves. (Utóbb kiderült, hogy idősebbnek mondta magát, mint amennyi, ugyanis januárban lett háromesztendős.)

Azt is elmondta, hogy bölcsődés, de nem tudta, hol, a szülei nevére vonatkozó kérdésekre pedig csak „anya” és „apa” választ tudott adni, a lakcímét sem ismerte. A főtörzsőrmester megkérte, hogy üljön be a szolgálati autójukba, és együtt elindultak a közeli ügyeletes bölcsődébe, ott azonban nem ismerte fel senki. Míg az egyik rendőr az udvaron játszva elterelte a kisfiú figyelmét, társa az intézményvezető segítségével kiderítette, ki ő.

Felvették a kapcsolatot az édesanyjával is, akitől megtudták, hogy a felügyeletével a nagyapát bízták meg. A férfi azonban a lánya telefonhívásáig nem is tudta, hogy az unokája eltűnt.

A kisfiút az ideiglenes egyenruhás felügyelet után hazavitték. A 66 éves nagypapa esetleges büntetőjogi felelősségét a Dunakeszi Rendőrkapitányság vizsgálja – írta a rendőrség.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?