A Bloomberg értesülései szerint a magyar kormány kap még egy utolsó felszólítást, mielőtt az Európai Bíróságon pert indítanának a melegellenes törvény miatt.
Az Európai Unió a leghamarabb már jövő héten megkezdheti a jogi eljárást Magyarországgal szemben az LMBTQ-jogok csorbítása miatt -írja a Bloomberg. A lap úgy tudja (bár hivatalos megerősítést nem kapott), hogy az EU végrehajtó szervezete, az Európai Bizottság egy hivatalos felszólító levelet fog küldeni a magyar kormánynak. Ez lesz az utolsó lépés azelőtt, hogy a Bizottság kezdeményezné az Európai Bíróságon a magyar LMBTQ-ellenes törvény ideiglenes hatályon kívül helyezését.
Mint megírtuk, július 8-án az Európai Parlament „a lehető leghatározottabban” elítélte a nemrég elfogadott magyar pedofiltörvényt annak a meleg, leszbikus, transznemű, queer kisebbségre nézve diszkriminatív és káros kiegészítése miatt. Az Európai Parlament bírálta a demokrácia és a jogállamiság lebontását is Magyarországon. Az erről szóló állásfoglalást háromnegyedes többséggel, 459 szavazattal, 147 ellenszavazat és 58 tartózkodás mellett fogadták el.
A határozat része az is, hogy a képviselők szilárd elkötelezettségüket fejezik ki a gyermekek jogainak védelme mellett, és kijelentik, hogy a gyerekek érdekeinek teljes körű tiszteletben tartását az LMBTQ-ellenesség és a gyűlölet szítása helyett a tolerancia és az elfogadás ösztönzésének és a sokszínűség támogatásának kellene vezérelnie.
A képviselők felszólították az Európai Bizottságot, hogy a magyar jogszabály kapcsán minden lehetséges módon lépjen fel, például indítson kötelezettségszegési eljárást és az Európai Bíróságon kezdeményezze a jogszabály ideiglenes hatályon kívül helyezését. A tagállamokat arra kéték, hogy ha a Bizottság nem lép, akkor ők vigyék az ügyet az Európai Bíróság elé, és nyújtsanak be államközi kérelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságához.