Itthon hvg.hu 2021. július. 08. 11:34

Orbán szerint minden világos a brüsszeli vita után, bár nem arról beszélt, mint ami ott elhangzott

A miniszterelnök továbbra is azt adja elő, hogy a vita arról szól, ki dönt a gyermekek neveléséről. Pedig nem.

Így mossa össze a kormány a pedofíliát a homoszexualitással
Friss cikkek a témában

Orbán Viktor szerint Európai Parlament és az Európai Bizottság azt akarja, hogy az LMBTQ-aktivistákat beengedjük az iskolákba és az óvodákba – mondta a magyar miniszterelnök csütörtökön Belgrádban.

Mint elmondta, hasznos vita volt a tegnapi (amin amúgy nem vett részt), mert “az álláspontok teljesen letisztultak”, tehát az EP azt akarja, LMBTQ-aktivisták legyenek beengedve az iskolákba, Magyarország pedig nem.

EP-javaslat: Ne kapjon Magyarország EU-s pénzt, amíg megsérti az emberi jogokat

Sosem volt fontosabb Magyarországon az érthető és pontos tájékoztatás az Európai Unióról, mint most. Az EUrologus brüsszeli újságíró csapatának célja, hogy az Európai Unióval kapcsolatos hírekről és eseményekről közérthetően, pontosan és ha kell, kritikusan számoljon be, illetve elemzéseivel segítse az olvasót a tájékozódásban.

Orbán kiemelte, hogy ez a vita arról szól, ki dönt a gyermekek neveléséről, de az európai alapszerződés szerint nyilvánvalóan a magyarok. “Itt a brüsszeli bürokratáknak nincs semmi keresnivalója” – mondta.

Mivel a köztévének nyilatkozott, értelemszerűen senki nem javította ki abban, hogy Brüsszel nem azt kifogásolja, a ma életbe lépett homofób kiegészítéseket kapott pedofiltörvénnyel kapcsolatban, hogy milyen szervezet mehet be az iskolába és milyen nem, hanem mert szerintük egyszerűen emberi jogokat sért.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.