Korlátozások, járványvédelmi intézkedések újabb sorát oldják fel az elért 5,5 millió beadott koronavírus-vakcina elérése után: nem kell többé maszkot hordani a tömegközlekedésen és védettségi igazolvány nélkül mehetünk étterembe, strandra, szállodába is.
Ha az oltakozási hajlandóság mérséklődésével lassan is, de július 2-án késő délutánra Magyarországon beadták az 5,5 milliomodik koronavírus elleni oltást is, ahogyan azt Orbán Viktor miniszterelnök reggel megelőlegezte. Erről a kormány a Facebook-oldalán posztolt:
A kormány döntése alapján ennek a célszámnak az elérése utáni naptól – szombaton 0 órától – újabb lazítások lépnek életbe, vagyis több, régóta érvényben lévő járványvédelmi intézkedést törölnek el a nyitás hatodik fokozatában. Az egyik legfontosabb változás, hogy az egy ideje a közterületeken már nem, de például a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön még mindig előírt maszkot már nem kell ezeken a helyeken sem viselni, csak akkor kell feltenni, ha egészségügyi vagy szociális intézménybe lépünk. A másik, hogy a védettségi igazolványra is már csak a rendezvényeken, bulikon lesz szükség, mert éttermekbe, strandokra és szállodákba már enélkül is beengednek.
Ezek a könnyítések érvényesek szombattól:
– a kórházak és szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, vagyis nem kell maszkot viselni az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön (közterületeken már most sem kell), ugyanakkor a maszkhasználat senki számára sem tiltható meg, tehát aki akarja, továbbra is hordhatja bárhol
– védettségi igazolvány nélkül is szabad a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az olyan, előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra, mint például a mozi- és színházi előadások
– megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások (a 10 nm/vásárló, és a távolságtartási szabály)
– családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, a lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik
– sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy 500 főt meghaladó szabadtéri rendezvények esetében nincs enyhítés, vagyis marad a létszámkorlátozás és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal ezekre bemenni (a 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken)
– az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.
A közelmúlt fontos, és a külföldre utazókat érintő változása még, hogy július elsejétől Magyarországon is elindult az uniós Covid-igazolványok kiadása, ezzel együtt pedig
frissítették a magyar védettségi igazolvány digitális verzióját is, így az tartalmazza már a beadott oltások típusát és a beadás(ok) időpontját is.
Az uniós Covid-igazolvány szintén tartalmazza a beadott oltás típusát és a beadások dátumát. A tajszámmal rendelkezők az ügyfélkapun történő azonosítással az EESZT portálon keresztül kérhetik az igazolást, amely a mobilapplikáción keresztül is elérhető lesz, de az ügyfélkapun keresztül érkező pdf-et a kérelmező is kinyomtathatja. Itt írtunk róla részletesen, hogy miként tölthető le a papíralapú Covid-igazolvány. Aki viszont utazni készül és biztosra akar menni, jobb, ha mobilon viszi magával az oltást igazoló kódot, mert a kinyomtatott változaton a QR-kód leolvasása nem mindig működik.
Így töltheti le az EESZT-ből a papíralapú uniós Covid-igazolványt
Ha valaki nem akarja a mobilapplikációt használni, így is igazolhatja, hogy megkapta a koronavírus elleni védőoltást.