Összesen 870 millió forintnyi áfa elcsalásával gyanúsítják őket. A gyanú szerint kimondottan az áfacsalásra optimalizálták céghálózatuk működtetését.
Egy hónapra, július 9-ig elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a négy férfinak a letartóztatását, akiket többek között különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítanak – jelentette be a Fővárosi Törvényszék.
A közleményben ugyan nem szerepel a neve, de az egyik letartóztatott az a többek között futballmérkőzések és a Városligetben zajló építkezések biztosításáról ismert Tóth Csaba, akit hétfő hajnalban vettek őrizetbe.
Őrizetbe vették a biztonsági piac egyik meghatározó alakját, Tóth Csabát
A többek között futballmérkőzések és a Városligetben zajló építkezések biztosításáról ismert Tóth Csabát hétfő hajnalban őrizetbe vették lapunk értesülése szerint. Tóth neve a Borkai-ügyben is felbukkant.
A törvényszéki közlemény szerint a most letartóztatott gyanúsítottak
2019 januárja óta egy hierarchikusan felépített, konspiratívan szervezett, többszintű céghálózatot működtettek abból a célból, hogy vagyonvédelmi szolgáltatások nyújtása kapcsán keletkező áfafizetési kötelezettségek alól mentesüljenek.
A bűnszervezet tagjai jól elkülönített feladatkörökben – az I. rendű gyanúsított irányítása és utasításai alapján – működtek. Az eredményekről a terhelt rendszeres visszajelzést várt, a feladatok végrehajtásáról, illetve a bevételek, a kiadások és a munkabérek alakulásáról a társait rendszeresen elszámoltatta.
A rendelkezésre álló adatok alapján a terheltek a cselekményeikkel
az állami költségvetésnek több mint 870 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.
A törvényszék szerint a gyanút az adóbevallások, az adóhatósági alapadatok, a bankszámlaforgalmi adatok, a lefoglalások eredménye, illetve „leplezett eszközök alkalmazásával kinyert információk” támasztják alá.
A bíróság megalapozottnak találta az ügyészség letartóztatásukra vonatkozó indoklását, vagyis hogy ha szabadlábon hagynák őket, akkor megnehezítenék a bizonyítást, bűnt ismételnének, és azt is megállapította, hogy mindegyikük esetében alappal lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a még ki nem hallgatott személyeket befolyásolnák, a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközöket elrejtenék, megsemmisítenék, továbbá két terhelt esetében – a korábbi elítéléseik miatt – tartani lehet attól is, hogy újabb bűncselekményeket követnének el.
Az I. rendű vádlottnál a szoros családi kötődés miatt a szökés, elrejtőzés veszélyét nem találták megalapozottnak, de attól még letartóztatták. A végzés nem végleges.