A lap szerint a férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Elrendelte három rendőr letartóztatását a bíróság, akiknek az ügyében csoportosan hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmény miatt indult nyomozás – írja a Telex.
A lap úgy értesült, hogy a rendőrökkel szemben azért indult eljárás, mert június 3-án az egyik budapesti főkapitányságon súlyosan bántalmaztak egy férfit. Információik szerint a férfit garázdaság gyanúja miatt vitték be, és az előállítása során életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz, amely a lapnak egyelőre semmilyen részletet nem árult el az ügyről. Csupán annyit közöltek, hogy a nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség rendelte el, illetve hogy az eset kapcsán három rendőrt hallgattak ki.
A három gyanúsított letartóztatásáról a Fővárosi Törvényszék szóvivője, Szabó József tájékoztatta a Telexet.