Itthon hvg.hu 2021. május. 14. 16:53

Kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelhetnek Árpa Attila ellen

A rendőrség 3 millió forint értékben foglalt le drogot az ügyben, amelyben a gyanú szerint a színész is érintett lehet.

A rendőrség öt férfit gyanúsít kábítószer-kereskedelemmel, az ügyben most fejezték be a nyomozást, az iratokat megküldték az ügyészségre – közölte a rendőrség. Azt írták, hogy az öt férfi közül egy magyar állampolgár jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, a többiek szabadlábon védekeznek.

A közlemény nem nevezi meg a gyanúsítottakat, de Bors azt írja, hogy a 2019. márciusi időpontból az derül ki, hogy Árpa Attila drogügyéről van szó. A razziáról két éve a hvg.hu is beszámolt. A lap megjegyzi, hogy a színésznél aznap házibuli volt, ekkor törtek a társaságra a rendőrök, akik hosszú órákig tartó házkutatás követően kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg a színészt és több társát.

Értetlenül állok az ügy előtt. Nincs ellenem semmiféle tárgyi bizonyíték, életemben nem kereskedtem kábítószerrel. Azt pedig, hogy fogyasztottam, sosem tagadtam. Az ártatlanságomat a bíróságon is be fogjuk bizonyítani. Nem én vagyok a magyar Pablo Escobar"

– mondta a lapnak a színész.

A police.hu oldalon azt írják, hogy az ügy egyik gyanúsított több forrásból rendszeresen szerzett be kokaint saját és ismerősei részére. XII. kerületi lakásában is tartott olyan bulikat, ahol a vendégek is kaphattak kábítószert – alkalmanként úgy, hogy fizettek érte.

A rendőrség 2019. március 22-én az egyik ilyen buli előtt az utcán fogta el azt a két férfit, akik a házigazda megbízásából a kokaint megvásárolták. Ugyanezen a napon elfogták és őrizetbe vették a dílert is, aki a drogot grammonként 20.000 forintért árulta újbudai lakásán.

Az ezt megelőző hónapban egy másik kábítószer-kereskedőt is elfogtak, akitől a bulizók szintén vásároltak.

A nyomozás során a hatóság 128 gramm kokaint, 18 gramm amfetamint, 9 gramm marihuánát és 63 tabletta extasyt foglalt le, melyből az egyik helyszínen lefoglalt kábítószerek mennyisége a szakértői szakvélemény alapján meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát. A feketepiaci forgalomból kivont illegális anyagok összértéke mintegy hárommillió forint.

Hirdetés