Itthon hvg.hu 2021. április. 30. 18:18

Orbán: Megvan a 4 millió beoltott

A Facebookon jelentette be a hírt a miniszterelnök.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A Facebookon közölte Orbán Viktor miniszterelnök egy videóval, hogy megvan a négymillió beoltott.  

Orbán 4 millió beoltott emberhez kötötte korábban, hogy ismét enyhítsenek a járványügyi korlátozásokon. Igaz, a ma reggeli rádióinterjújában azt közölte, hogy – bár még nem lehetett biztosra venni, hogy meg lesz a 4 millió – szombat reggeltől mindenképpen élnek az új szabályok. Így inkább szimbolikus jelentősége van a mostani bejelentésnek.

A négymilliós szám eléréséhez minden bizonnyal kellett az is, hogy pénteken soron kívül lehetett Pfizer-vakcinás oltáshoz jutni, és emiatt megrohamozták az emberek az oltópontokat.  

"Reggel kerítettem valakit, aki vigyáz a gyerekekre" - ezrek hajkurászták egész pénteken a Pfizert

Kígyózó sorok álltak pénteken a kórházaknál azután, hogy kiderült, ma soron kívül lehet Pfizer vakcinához jutni. Az online időpontfoglaló rendszer pillanatokon belül összeomlott, így az emberek többsége órákat állt sorba, olykor egy másik városban azért, hogy a leginkább várt oltáshoz jusson. A kormány eladhatja sikerként ezt a napot, azonban az is kiderült, a Sinopharmot népszerűsítő propagandára sokan nem vevők.

 Szombattól:

  • A kijárási tilalom kezdete este 11 óráról éjfélre módosul.
  • Az üzletekben este 11 óráig lehet vásárolni.
  • A védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek (oltottaknak vagy a betegségen átesetteknek) este 11 óráig megnyílik a vendéglátóhelyek belső tere is. A szülők és családtagok a gyermekeket is magukkal vihetik.
  • A védettek szállodákba is mehetnek, és a gyermekeket is magukkal vihetik (a Közlönyben megjelent részletes szabályok között nem a szálloda, hanem a szálláshely kifejezés szerepel).
  • A 2020 novemberében bezárt szabadidős létesítményeket védettségi igazolvánnyal újra lehet látogatni. Ezek közé tartoznak például az állatkertek, a vadasparkok, a múzeumok, a színházak, a mozik és a könyvtárak is. A Közlöny alapján a kaszinókba is védettségi igazolvánnyal lehet majd menni, ezt a helyszínen ellenőrizni kell – a színházban például a jegyszedőnek.
  • Edzőterembe, uszodába, jégpályára ezentúl csak a védettek, valamint a versenyszerűen sportoló 18 év alattiak mehetnek.
  • A védettek és felügyeletük alatt álló kiskorúak este 11 óráig a sportrendezvényeket is látogathatják.
  • A védetteknek és a felügyeletük alatt álló kiskorúaknak nem kell maszkot viselniük a sport- és kulturális rendezvényeken.

Így válik még szabadabbá az élet szombattól

Focimeccs maszk nélkül igen, koncert egyáltalán nem, étterem szabadon, boltok maszkban - összeszedtük, hogy milyen jogosultságok illetik meg a védetteket és a nem védetteket akkor, ha eléri a négymilliót Magyarországon a koronavírus ellen beoltottak száma.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.