Itthon hvg.hu 2021. április. 15. 10:41

Gulyás Gergely minden eddigit felül- vagy inkább alulmúló kampányra számít

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Figyelőnek adott interjút, ebben többek között arról beszélt, májusban minden 18 évesnél idősebb ember megkaphatja az első oltását. A választásokról Gulyás azt mondta, "minden eddigit felül- vagy inkább alulmúló" kampányra számít.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Május végére, június elejére vissza tudunk térni a megszokott életünkhöz – Gulyás Gergely szerint az elkövetkezendő hetekben erre kell számítani a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A miniszter úgy véli, a társadalmi immunitás alapja, hogy a magyar lakosság 60–75 százaléka be legyen oltva, hazánkban pedig legkésőbb májusban minden 18 éven felüli megkaphatja az oltást. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy 8 millió felnőtt magyarból eddig mindössze 4,1 millióan regisztráltak.

Hogy pontosan mit jelen a "megszokott élethez való visszatérés", Gulyás nem fejtette ki, azt viszont elmondta, hogy a nyári rendezvényekről például még nincs döntés.

Az interjúban szóba kerül a kormány kapcsolata a Magyar Orvosi Kamarával és a Pedagógusok Szakszervezetével. A MOK azt mondja, nincs szakmai oka a korai nyitásnak, a PDSZ pedig azt, hogy az a járvány negyedik hullámát hozhatja el – vetette fel a miniszternek a kérdező, mire Gulyás azt mondta, a MOK-kal "kicsit hektikus" a viszonyuk, a PDSZ-re pedig úgy kell tekinteni, mint egy "ellenzéki politikai szervezetre, amely nem a pedagógusok érdekeit képviseli, hanem a kormányellenes propaganda eszköze."

Az interjú második felében Gulyás főleg az uniós pénzekről beszélt. A miniszter szerint 15 ezer milliárd forint fog rendelkezésre állni, ilyen nagyságrendű fejlesztési forrás pedig még sosem volt Magyarországon. Gulyás azt is mondta, az infrastrukturális beruházások közül az Európai Unió már nem az útépítéseket támogatja, hanem elsősorban a vasútfejlesztést.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a Brüsszel részéről elhangzó jogállami kifogásokkal, a miniszter azt válaszolta, elhárult a közvetlen veszély, miután a tavaly decemberi csúcson "sikerült elérni, hogy világos jogi feltételek mellett, pénzügyi szabálytalanságok esetén lehet szankciókat életbe léptetni."

Az Európai Néppárot egyébként Gulyás "baleknek" nevezte, egészen pontosan úgy fogalmazott, "a brüsszeli politikai szférában pedig a balliberális oldal eldöntötte, hogy megkísérli szétverni az EU-t. Ebben az Európai Néppártnak a balek szerepét szánták, ami Donald Tuskkal a formáció élén igazán találó szereposztás."

Gulyás kitért arra is, hogy "minden eddigit felül- vagy inkább alulmúló" kampányra számít az országgyűlési választások kapcsán, arról pedig a választók döntenek majd, hogy "egy év múlva hány szavazatot lehet szerezni a kormány elleni gyűlöletkeltéssel."

Arra a kérdésre, hogy a kormányoldal nem tart-e – legalább matematikailag – a közös ellenzéki listától, Gulyás Gergely úgy fogalmazott,

a politikai teljesítményüket összegezve: a nulla bármekkora szorzata nulla marad".

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
EUrologus Arató László (EUrologus) 2021. május. 08. 14:00

Feladtuk a leckét az EU-nak az orosz és a kínai oltással

Amíg nincs egységes uniós Covid-igazolás, tagállami szinten szabályozzák a beutazási szabályokat. Ezek eléggé eltérőek jelenleg is, de még bonyolultabbá teszi a helyzetet, hogy csak Magyarországon használnak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által nem jóváhagyott vakcinákat is. Vannak országok, amelyek erről tudomást sem vesznek, mások részben alkalmazkodnak, néhányan pedig teljes mértékben.