Itthon hvg.hu 2021. április. 06. 21:44

Koronavírusos babákat is kezelnek, gyerekeket is kell lélegeztetni a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint

Sokkal több gyerek kerül kórházba a harmadik hullámban Velkey György szerint.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Kétszer- háromszor annyi gyerek van kórházban, mind a járvány korábbi szakaszaiban – mondta Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az ATV Híradónak. Mint nyilatkozta, sok kórház vezetőjével beszélt, és ugyanazt tapasztalják:

Azt látjuk országszerte, hogy a harmadik hullámban a vírusnak alapvetően az a sajátsága, hogy gyorsabban terjed, sokkal több a [beteg] gyerek, az olyan is, aki kórházi kezelést igényel.

Volt már gyerek, akit lélegeztetni kellett, illetve Velkey szerint gyerekeknél létezik egy másik betegség is: a sokszervi gyulladásos betegség, ami egy hónappal az akkut fertőzés után jelentkezik. A szakember szerint néhány nap küzdelem után még mindenkit sikerült megmenteniük, akinél ez jelentkezett.

A várandós édesanyák betegsége is előfordul, ez nem ritkán koraszüléshez vezet, sőt, olyan eset is van, amikor az újszülött is koronavírus fertőzött lesz. Velkey elmondta, hogy a koraszülütt osztályok is kezelnek covidos babákat. Az esetek legtöbbjében gyógyulnak, de komoly erőpróbát jelent.

Amikor az iskolák április 19-i nyitásáról kérdezte a Híradó, Velkey azt monta: nehéz kérdés, van előnye és hátránya is.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.