Az államtitkár elmondta, mivel terveznek az oktatásban, de meghagyta: nem biztos, hogy a járványhelyzet ezt lehetővé teszi.
Ez a jóslás kategóriája, de úgy készülünk, hogy húsvét után nyissunk
– nyilatkozta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. A jelenlegi tervek szerint április 7-én indulna újra a tantermi oktatás az általános iskolákban, illetve az óvodák is ekkor nyitnának újra. Maruzsa szerint a járványhelyzettől függ, hogy ez tényleg így lesz-e.
A középiskolások november eleje óta digitális tanrendben dolgoznak. Az államtitkár szerint az ő esetükben 3-4 hét múlva lehet elég jó a helyzet a tantermi oktatáshoz, de előfordulhat, hogy ütemezett visszatérés lesz az oktatási intézményekbe.
A járványhelyzet ellenére zajlik a középfokú felvételi eljárás, a szóbeliket is változatlan menetrend szerint tartják meg – derült ki az interjúból. Az országos kompetenciamérés elvileg május végén lesz. Maruzsa azt mondta, fontos lenne, hogy ezt meg tudják szervezni, mivel, mint fogalmazott:
Fontos visszajelzést adhatna, hogy az elmúlt hónapokban történt átállások hogyan hatottak.
Maruzsa szerint ugyanakkor az érettségik és a felvételik eredményei alapján nem okozott törést a digitális oktatás.
Diákok tízezreit veszélyezteti a lemorzsolódás Magyarországon
Nógrád megyében például minden ötödik általános iskolás a korai iskolaelhagyás határán billeg.
Arról nem esett szó, hogy a kompetenciamérést hogyan tartanák meg, ha nem javul a járványhelyzet. Az érettségikről az államtitkár azt nyilatkozta:
A diákok úgy készüljenek, hogy május első napjaiban az írásbeli biztosan lesz, és úgy készülünk, hogy a szóbeliket is a hagyományos módon megtartjuk.
Maruzsa szerint forgatókönyvekből "fel vannak készülve", de a diákok többsége érettségizni akar.