A sok fokhagyma, a helyi levegő, a hosszú bekötőút, a térerő hiánya – ezzel magyarázzák vicceskedve a helyiek, hogy Kallósdot miképp kerülhette el eddig a koronavírus. A zalai zsákfaluban fehér ibolyák és gatyás minityúkok között igyekeztünk utánajárni annak, hogy úszták meg eddig a fertőzést.
Bár hivatalosan elérhető kimutatás nincs róla, de azért akadnak még olyan hazai települések, amelyeket egy évvel ezelőtti magyarországi megjelenése óta elkerült a koronavírus-fertőzés. Az egyik ilyen Kallósd. A zalai dombok között fekvő aprócska zsákfalu kevesebb mint 100 lakója közül még csak hatósági karanténba se került senki. Bár az okok nagyjából világosak, ha megkérdezünk egy-egy kallósdit, szinte biztos, hogy valami tréfával válaszol.
"Sok fokhagymát eszünk" – Mónika ezzel magyarázta mosolyogva, hogy miért nem jelent meg a faluban a vírus. A családjával pár éve az egyik faluvégi házba beköltöző nőt ugyan meglepte, hogy senki nem lett még Kallósdon beteg a kórokozótól, de sejti a valódi okokat is: “sok az idős ember, akik nem igazán járnak el otthonról” – mondja majd visszafordul vályogtéglákból épült házuk hátsó falához, amit már igencsak kikezdett az idő, és aminek éppen a kijavításán dolgoznak: fóliával igyekeznek lefedni, hogy megóvják az eleredő esőtől.
"A kallósdi levegő" – mondja Georgina a falu másik vége felé. Számára is kellemes meglepetés, hogy nem volt még itt fertőzött, bár nem itt él, csak itt nőtt fel, és most férje szüleihez jött, akik kisfiára vigyáztak. Persze ő is tudja, hogy elsősorban az otthonülő idősek miatt van ez.
"Fél ebbe a faluba bejönni a vírus. Hosszú a bekötőút" – válaszol cinkos mosollyal Mária, miközben még rügyfakadás előtt álló lila akácot metszi a Kisbolt feliratú buszmegállóval szemben álló háza előkertjében. Nem szegi jókedvét a hűvös, kora márciusi eső sem, büszkén mutatja gazdagon virágzó fehér ibolyáit és a virágzástól még messze álló kockásliliomjait.
Nincs is igazán oka aggódni, ő már – a falubeliek többségéhez hasonlóan - megkapta a koronavírus elleni vakcinát (a Pfizer–BioNTech-félét), és bár régebben mindig tartott az oltásoktól, ezúttal nem félt. “Mondták, hogy nagyon vékony tűvel adják, csak egy kis csípést éreztem.”
Kallósd adottságai ideálisnak tűnnek ahhoz, hogy valaki elkerülje a járványt: a Zala-völgyében Kehidakustány és Zalaszentgrót között húzódó mérsékelten forgalmas főútról egyetlen keskeny aszfaltozott út vezet a településre, ahol a népsűrűség a hazai átlagnak csak a töredéke. Átmenő forgalom nincs, helybéli nevezetesség ugyan akad, de az utóbbi egy évben alig valaki keresi fel a patak túlpartján, kis dombon álló apró, régi templomot. Pedig az épület különleges, nem csak kerek alaprajza, de 13. századi építése miatt is, ráadásul kapujából szép kilátás nyílik a falura.
Ami kimondottan kihaltnak tűnt, amikor ottjártunk. Az egyetlen utcán – keleti szakasza Kossuth, nyugati szakasza Petőfi nevét viseli –, alig volt mozgás. A csendet csak néha törte meg kutyaugatás, apró, gatyás – tollaslábú – tyúkocskák kotkodácsolása, egy traktor zaja, illetve héjavijjogás a szemközti dombok felől.
Pedig korábban nagyobb forgalomhoz szoktak. Volt itt terepjárós találkozó, egymás után jöttek a turistabuszok a templomhoz, indultak innen teljesítménytúrák – sorolja Szenecsár László, aki egymaga teszi ki a helyi képviselőtestület felét – és egyben az apró, szigorúan nem vágásra tartott tyúkok büszke gazdája. Az alpolgármester szerint a rendezvényeknek a járványhelyzet vetett véget. Így tényleg csak a helyiek vagy hozzátartozóik járnak a településen, ahol most 96-an laknak szerinte. Szenecsár szerint bár valóban főleg idősek élnek a faluban, de az utóbbi időben több fiatal is vásárolt házat a félreeső, de a környék nagyobb településeitől – Keszthely, Zalaegerszeg – nem is olyan távol fekvő faluban.
Kallósdon még csak Covid-gyanús eset sem volt – mondta a hvg.hu-nak Farkas Andrásné, polgármester. Akkor is pont ő volt az, aki kissé betegnek érezte magát, ezért pár napra önkéntes karanténba vonult, de a tesztje végül negatív lett.
A polgármester szerint semmilyen különleges intézkedést nem vezettek be, csak betartották az ajánlásokat, lefújták a közös rendezvényeket, és kérték a fiatalokat, hogy kevesebbet érintkezzenek az idősekkel, és ilyenkor mindenki hordjon maszkot.
Az idősek ugyan rosszul élik meg ezt az időszakot, de elfogadják, ahogy bíznak a vakcinában is – mondta Farkas Andrásné, akit telefonon értünk el, mert ottjártunkkor nem volt a faluban, ahol egyébként családsegítő szolgálat is működik. Többször össze is futunk egy szűkszavú nővel, aki házról házra jár, szigorúan maszkban. Ő az, aki ha kell bevásárlást intéz, kiváltja a gyógyszereket, segíti a lakók ügyes-bajos dolgait.
Mária, az egykori tanítónő hangulatán – bár azt mondja, egykori tanítványai hiányoznak neki – nem érezni, hogy megviselné a helyzet. Jókedvűen magyarázza, hogy mikor húz maszkot – ha boltba megy –, és hogy szokta az eget kémlelni, amikor felhívja a háziorvost receptért. “Mindig nézem az eget, amikor mondja, hogy feltette a felhőkbe” – kuncog. – Nézek felfelé, és megpróbálom elképzelni” – int az ég felé, ahol közben szakadozni kezdenek az esőfelhők.
A falu másik végében lakó Etelka azonban nem viccelődik. Bár ő sem amiatt szomorkás, mert hiányoznának neki a társas összejövetelek. “Én nem sokat járok a faluba” – mondja. Az is hidegen hagyja, hogy a település eddig megúszta a fertőzést. Ő azért szomorú, mert egy éve hunyt el a férje, és még gyászolja.
Nem csoda, 60 éven át voltak házasok. “Soha nem feküdtünk le úgy aludni, hogy haragba lettünk volna” – mondja az idős nő. A járvány elleni védekezés számára elsősorban a maszkviselést jelenti, akkor húzza fel, ha jön a postás, vagy ha kimegy az utcára. A járványhelyzet helyett viszont szívesebben beszél arról, hogy annak idején, mozigépészként dolgozó férjével hogyan jártak át a szomszédos falvakba a dombokon át, hogy filmeket vetítsenek. Az ő kedvence a Ben Hur volt, de szovjet alkotásokat is kellett játszaniuk, arra viszont alig volt kereslet, és nem sok fillér zörgött a kasszában egy-egy ilyen este után.
A járvány annyira elkerülte a falut, hogy az általunk megkérdezett falubeliek többségének nem is volt közvetlen ismerőse, akit érintett volna a fertőzés. Az egyetlen kivétel Szenecsár László volt, akinek keszthelyi munkahelyén a kollégák között volt valaki koronavírusos.
