Február közepe óta erőteljesen növekednek a megyék fertőzöttségi adatai, de van az országnak olyan csücske is, amely megúszni látszik az esetszámok felfutását.
Február 18-án jelentette be Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs aktuális tájékoztatóján, hogy elkezdődött a koronavírus harmadik hulláma Magyarországon. Azóta 41 666 ember tesztje lett pozitív országszerte, a járvány pedig – feltehetően az elszaporodó mutáns vírustörzsek miatt – újra elszabadulni látszik.
Kiugró az emelkedés az utóbbi két és fél hétben a fővárosban, ahol február 18-a óta 8768 új fertőzöttet találtak, a legtöbbet hétfőn, március 1-jén: akkor ezren adtak pozitív mintát a tesztelés során. Budapestet a számításból kivéve is magas Pest megye adata: ott az említett februári dátum óta összesen 6959 ember szervezetében mutatták ki a kórt. A fővárosban így a járvány kezdete óta már 82 044-en fertőződtek meg, míg Pest megyében 56 346-an. (A járvány kiindulópontjának számító Kínában – az ország saját bevallása szerint – 89 ezer ember kapta el a kórt. Budapest lassan megközelíti ezt a számot.)
Masszív emelkedést mutatnak Borsod-Abaúj-Zemplén megye számai is: ott Müller bejelentése óta 2630-an fertőződtek meg igazoltan, összesen 24 903 ember kapta el ott a fertőzést. Hasonló adatokat látni Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, mindenhol meghaladja a kétezret az utóbbi két és fél hétben a fertőzöttek száma.
Megyékre lebontva február 18-a óta a következőképpen alakul a helyzet:
- Bács-Kiskun: +1790 fertőzött
- Baranya: +852 fertőzött
- Borsod-Abaúj-Zemplén: +2630 fertőzött
- Budapest: +8768 fertőzött
- Csongrád-Csanád: +1519 fertőzött
- Fejér: +1867 fertőzött
- Győr-Moson-Sopron: +2615 fertőzött
- Hajdú-Bihar: +2044 fertőzött
- Heves: +675 fertőzött
- Jász-Nagykun-Szolnok: +479 fertőzött
- Komárom-Esztergom: +2211 fertőzött
- Nógrád: +1301 fertőzött
- Pest: +6959 fertőzött
- Somogy: +2284 fertőzött
- Szabolcs-Szatmár-Bereg: +2052 fertőzött
- Tolna: +944 fertőzött
- Vas: +713 fertőzött
- Veszprém: +878 fertőzött
- Zala: +435 fertőzött
Ezeket az adatokat az operatív törzs nem közli külön. Naponta frissítik hivatalos oldalukon azt a Magyarországot ábrázoló térképet, amelyen közlik, hogy a megyékben a járvány kezdete óta összesen hány fertőzöttet diagnosztizáltak. A térkép egy egyszerű képfájl, naponta cserélik, így abban településre lebontva nem találhatóak meg a fertőzöttségi adatok.
(Kiemelt képünk illusztráció!)