Itthon hvg.hu 2021. március. 01. 07:53

Márki-Zay már beülne egy "ellenzéki" frakcióba

A hódmezővásárhelyi politikus már elfogadja, hogy a civileknek is be kell ülni 1-1 frakcióba.

Egyetért a 6 párt által elfogadott ellenzéki előválasztási feltételekkel – közölte Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a Hódpress.hu-val.

A lapnak azt is elmondta, hogy elfogadhatónak tartja, hogy a civileknek is majd be kell ülni 1-1 frakcióba, akár úgy, hogy nem csak 1, de több pártot is megnevezhetnek majd. Szerinte ezt akár a pártok maguk között is eldönthetik. A polgármester is vállalja majd, hogy valamelyik frakcióhoz csatlakozik.

Januárban Márki-Zay még azt mondta, hogy nem választaná egyik pártot sem. "Egy összellenzéki jelöltként később sem gondolom, hogy erre szükség lenne erre." – tette akkor hozzá.

2022 is Orbán és Karácsony párharcáról szól majd?

Október 23-ára állhatnak elő az ellenzéki pártok a közös miniszterelnök-jelölttel. Többek szerint az időpont azért is praktikus, mert kevesebb idő marad a jelölt lejáratására vagy megbuktatására. Bár az előválasztásokat már tavasszal elkezdték volna, most úgy tűnik, a járványhelyzet miatt ez őszre tolódik.

Vasárnap reggel közleményben jelentette be a hat ellenzéki párt, hogy az elnökök megállapodtak az előválasztás részleteiben. Abban egyeztek meg, hogy

  • Mind a 106 körzetben lesz előválasztás,
  • A választáson civilek is indulhatnak, de előre jelezniük kell, hogy a hat szervező párt leendő frakciói közül melyikhez csatlakoznak,
  • A járvány miatt augusztus közepétől indul az előválasztás,
  • A miniszterelnök-jelöltet két fordulóban, az egyéni jelölteket egy fordulóban lehet kiválasztani.
  • Az előválasztáson részt vehetnek 17 évesek is akkor, ha jövő áprilisig betöltik a 18. életévüket, vagyis mehetnek szavazni is.

Kétfordulós lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt választás

A járványhelyzet miatt augusztusban kezdődik az előválasztás.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.