Hamvay Péter
Szerzőnk Hamvay Péter

Ez a HVG hetilap ajánlója.

Néhány dollárért vásároltak szavazatokat, három déli államban pedig egyértelműen meghamisították az eredményt, így eldönthetetlenné vált, ki is az USA elnöke. Nem Trump egyik letiltott Twitter-üzenetét idézzük, hanem Szellem rovatunk cikkét, ahol az ez idáig legbotrányosabb, 1876-os amerikai választást elevenítjük fel.

Címlapsztorinkban pedig arra keressük a választ, hogyan próbál megszabadulni a világ legszilárdabbnak hitt demokráciája Trumptól, mint a cipőre ragadt makacs kutyagumitól, aminek a szaga még valószínűleg sokáig elkíséri. Jeff Gedmin Amerika-szakértővel készült interjúnkból kiderül, hosszú lesz ez a folyamat, mert trumpizmus Trump nélkül is létezik. 11 millióval többen szavaztak rá, mint korábban, és híveinek csaknem a fele egyetért a Capitolium ostromával. Nekünk persze a populizmus, ahogy a capitoliumi sámán, nem újdonság, A Fidesz által elbukott 2002-es választás után épp ilyen bizarr, felhergelt figurák foglalták el az Erzsébet hidat, 2006-ban ők alkotmányoztak a Kossuth téren, verték szét a TV-székházat.

Vajon ismét ez vár Budapestre az esetleges 2022-es fideszes választási vereség esetén? Orbán a hívei busójárásánál jobban bízik abban, ha alaposan bespájzol az államból a nehezebb időkre. Ezzel is magyarázható, hogy most már szinte a teljes felsőoktást kiszervezi hozzá hű, leválthatatlan kuratóriumokhoz, hogy aztán magánkezekben tűnhessenek el az uniós pénzek, és ők dönthessék el, ki kapjon egyetemi katedrát – olvasható Magyarország rovatunkban, ahol azt is számba vesszük, milyen „állami tulajdonból ki nem adható” műemlékek kerültek ki mostanában mégis az állam kezéből – például a gödöllői királyi kastély –, miközben a NER-közeli vállalkozók sorra bontják le Budapest épített örökségét.

A Fidesz pártalapítványa egy egész emeletet megvásárolt egy brüsszeli irodaházban; hiába, nagy stáb kell majd magyarázni a bizonyítványt, hogy hova kerülnek a Ténytárunkban számba vett uniós milliárdok. Most is a legszegényebbeken spórolnak egy sor szociális támogatás összegének befagyasztásával, hogy a középosztálybeli családokat ösztönözzék gyerekvállalásra – olvasható a rovat egy másik cikkében.

Persze nemcsak a vasalt nadrág számít, hanem az is, hogy csak az egyik szülő hordja. Világ rovatunk cikkéből kiderül, hogy több vallási vezető felszólalt a homoszexualitást „gyógyító”, ezrek életét tönkretevő „terápiák” ellen, amire Magyarországon is lenne kereslet, nem utolsósorban a kormány homofób üzeneteinek köszönhetően.

Gazdaság rovatunkból kiderül, le kell számolnunk azzal az egyik utolsó érvvel is, ami a Fidesz mellett szólt, hogy legalább az államadósságot kordában tudja tartani. A járvány és az év végi osztogatások makacs szokása miatt sikerült utolérnie az Orbán-kormánynak szocialista elődje katasztrofális számait. Itt olvashatnak arról is, hogy a hálapénz szigorú büntetése miért nem fogja számunkra olcsóbbá tenni a gyógyítást, hiszen versengő biztosítók nélkül a hálapénznél is jóval drágább magánegészségügybe tereli azokat, akik jobb ellátást szeretnének maguknak.

Beszámolunk az oltási kampány anomáliáiról is. Ha valaki valamilyen „idióta elméletre hivatkozva visszautasítja a felkínált oltást, azzal is szembesülnie kell, hogy ha ezentúl a tükörbe néz, akkor egy gyilkost lát” – mondja a Portré rovatunkban bemutatott Szakmány Tamás intenzíves orvos, akit az angliai járvány során nyújtott munkájáért II. Erzsébet a Brit Birodalmi Rend tagjává fogadott.

HAMVAY PÉTER, szerkesztő

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Hírek a koronavírus-járvány második hullámáról