Itthon hvg.hu 2021. február. 25. 16:39

Elfogták a férfit, aki egy SZFE-maszk miatt vághatta meg egy nő arcát Csepelen

Súlyos testi sértés kísérlete és közösség tagja elleni erőszak gyanúval nyomoznak.

Free SZFE

Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.

"Hajtóvadászat" után, pár órán belül elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint csütörtökön reggel egy késsel megsebezte egy nő arcát a 151-es buszon Budapest XXI. kerületében, a Szent Imre téren – jelentette be a rendőrség csütörtök délután. Mint a police.hu írja:

súlyos testi sértés kísérlete és közösség tagja elleni erőszak gyanúval nyomoznak a 37 éves Ó. Bence ellen.

A támadóról eddig nem sokat lehetett tudni azon túl, hogy miután elmenekült a helyszínről, egy nyomozócsoport eredt a nyomába. A rendőrség ugyan nem szólt róla, de a Telex és a Blikk is úgy értesült, hogy a férfi azért támadt a nőre, mert Free SZFE-s, a színművészeti egyetem hallgatóival és korábbi oktatóival szolidaritást vállaló maszkot viselt. Ezt látszik alátámasztani a közösség tagja elleni erőszak gyanúja is.

A mentők kórházba vitték a nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A rendőrség az elfogásról közzétett egy videót is:

 

Megvágták egy nő arcát Csepelen, feltehetőleg az SZFE-s maszkja miatt

Az Uránia a kuratórium állításával szemben sosem volt valódi színház, ígért felújítása több okból is problémás, ráadásul a mozit üzemeltető cég nem is az új alapítvány tulajdona - írja a Népszava.

(Képünk illusztráció)
Free SZFE
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
EUrologus Arató László (EUrologus) 2021. május. 08. 14:00

Feladtuk a leckét az EU-nak az orosz és a kínai oltással

Amíg nincs egységes uniós Covid-igazolás, tagállami szinten szabályozzák a beutazási szabályokat. Ezek eléggé eltérőek jelenleg is, de még bonyolultabbá teszi a helyzetet, hogy csak Magyarországon használnak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által nem jóváhagyott vakcinákat is. Vannak országok, amelyek erről tudomást sem vesznek, mások részben alkalmazkodnak, néhányan pedig teljes mértékben.