Itthon hvg.hu 2021. február. 19. 17:42

Hiába értesítették levélben, nem kap oltást fiatal olvasónk

Olvasónk kedden kapta meg a levelet, hogy krónikus betegként hamarosan beoltják. Azonban ő nem krónikus beteg, az oltási sorban sem következne. Mikor felhívta a háziorvosát, kiderült, ő nem tud semmiről.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Kedden kapott egy 22 éves, egészséges olvasónk levelet arról, hogy elkezdik oltani a 60 év alatti, krónikus betegeket és ő is sorra kerül. Értetlenül állt az eset előtt, hiszen nem beteg, és bár regisztrált, de arra számított, sokat kell várnia, míg vakcinához jut.

Csütörtök délelőtt elérte háziorvosát, aki mindössze fél percben tájékoztatta arról, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap (NEAK) által feladott levélről nem tud, hibáról lehet szó, oltást az értesítés ellenére sem kap. Sőt: át sem ruházhatja idősebb, krónikus beteg, hasonló levelet nem kapó rokonára a lehetőséget.

Az eset után pénteken levélben fordultunk a NEAK-hoz, melyben azt szerettük volna megtudni, hogy miért értesítettek fiatalokat is arról, hogy beoltják őket, valamint hogy a most kiértesítettek – mivel nem fogják feltehetően megkapni a vakcinát – hátrább kerülnek-e az oltási sorban, de egyelőre nem kaptunk választ.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.