Itthon hvg.hu 2021. február. 09. 10:15

Rendőrkézre került a férfi, aki tavaly júliusban agyonvert egy járókelőt Debrecenben

Több mint fél év telt el az eset óta, a rendőrség most fogta el a 27 éves elkövetőt.

Elfogták azt a férfit a hajdú-bihari rendőrök, aki a gyanú szerint tavaly nyáron olyan súlyosan bántalmazott egy számára ismeretlen személyt Debrecenben, hogy az az utcán belehalt a sérüléseibe.

Az eset július 12-én történt, Debrecen belvárosában. A 27 éves férfi a hatóság szerint párjával egy közeli boltba tartott, amikor útközben, az Erzsébet utcában szóváltásba keveredett az áldozattal. A vita azonban addig fajult, hogy a két férfi verekedni kezdett,

majd a gyanúsított az időközben földre kerülő áldozatát többször fejbe rúgta.

A gyanúsított és párja idén február 4-én került a rendőrség látókörébe, két nappal később már mindkettőjüket kihallgatták. A férfi itt mindent beismert, a rendőrök ezért bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.