Itthon Dezső András 2021. február. 02. 12:42

Módosították a nevelt lánya által feljelentett volt fideszes alpolgármester elleni gyanúsítást

Dezső András
Szerzőnk Dezső András

Ha a gyanúsítás módosítása után vádat is emelnek a volt XVII. kerületi alpolgármester, Fohsz Tivadar ellen, jóval enyhébb büntetésre számíthat – tudta meg lapunk. Fohsz ellen még 2018 nyarán indult eljárás, miután nevelt lánya hálószobájában rejtett kamerás felvételeket találtak, és egyéb múltbeli titkokra is fény derült.

Jóllehet valószínűleg vádat emelnek Fohsz Tivadar ellen, a volt XVII. kerületi fideszes alpolgármesterrel szemben zajló rendőrségi eljárásban a gyanúsítást módosították. Információnk szerint már nem tiltott pornográf felvétellel való visszaéléssel, hanem csak a felvételek birtoklásával gyanúsítják. Van különbség a kettő között, mert míg előbbit (ami a kép készítését, kínálását, átadását, hozzáférhetővé tételét) egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel lehet büntetni, addig az utóbbiért, azaz a birtoklásért legfeljebb három évet kaphat az, akit a bíróság bűnösnek talál.

A módosítás alapján a volt alpolgármestert már nem gyanúsítják azzal, hogy ő készítette a felvételeket, csak azzal, hogy azok a birtokában voltak.

A hvg360 még szeptemberben tárta fel az ügy hátterét. Cikkünkből kiderült, hogy amikor a BRFK az alpolgármester nevelt lányának feljelentése alapján nyomozást indított szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények gyanúja miatt, akkor Fohsz még a XVII. kerület fideszes alpolgármestere volt.

Rejtett kamerák, szexfotók, sötét titkok - nevelt lánya vádjai nyomán lett gyanúsított a volt alpolgármester

Nevelt lánya több mint tíz évvel ezelőtti molesztálásával gyanúsította meg a rendőrség 2018 nyarán a XVII. kerületi fideszes alpolgármestert, aki egyik pillanatról a másikra tűnt el a helyi közéletből. Úgy tudjuk, Fohsz Tivadar ellen elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy meggyanúsítsák, de mivel a szemérem elleni erőszak elévült, az eljárást megszüntették.

A szemérem elleni erőszak miatti nyomozást elévülés miatt szüntette meg a BRFK. Ugyanakkor a megszüntető határozatban az is le van írva, hogy a szemérem elleni erőszak gyanúját kizárólag a sértett tanúvallomása támasztja alá. Ez viszont azért is vitatható, mert – ahogy arról korábbi cikkünkben írtunk – létezik egy hangfelvétel, amely Fohsz ellen szól, emellett pedig számtalan közvetett tanú is a nevelt lánya vallomását erősítette meg.

Facebook / Rákosmente

Fohsz annak idején nem kívánt nyilatkozni lapunknak, a Blikknek viszont a cikkünk megjelenése után azt mondta: nincs mit megbánnia, mert semmi olyat nem követett el, amivel vádolják.

Hirdetés