Gépi lélegeztetésre 302 beteg szorul.
Az elmúlt 24 órában 1576 új koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, 98-an pedig életüket vesztették a járványban – jelentette be Orbán Viktor az operatív törzs ülése után.
Így 373 564-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 12 930-ra emelkedett.
A miniszterelnök elmondta, hogy a magyarországi járványhelyzet javulása megállt, jelenleg stagnál, illetve némileg romlik a helyzet.
Orbán közölte azt is, hogy 3638 embert ápolnak kórházban, számuk tízzel csökkent. Gépi lélegeztetésre 302 ember szorul, 13-mal több, mint egy napja.
A járvány kezdete óta 3 229 242 mintavétel történt, az előző napon 18 693.
A pozitív tesztek aránya 8,4 százalék.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint akkor ad megbízható képet a tesztelés a járványról egy országban, ha legfeljebb 5 százalék a pozitív eredményt hozó tesztek aránya. Ezt Magyarországon szeptember 9-e óta csak azon a két napon sikerült elérni, amikor egyszerre adták hozzá a tömeges tesztelés számait a statisztikákhoz.
Jelenleg 275 764 embert nyilvánítottak gyógyultnak, az aktív fertőzöttek száma 84 870-re csökkent.
Tájékoztatása szerint 264 530-an megkapták már az oltás első adagját, és körülbelül 92 773 embert már a második dózissal is beoltottak.
Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (69 256) és Pest megyében (46 432) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Hajdú-Bihar (21 131), Borsod-Abaúj-Zemplén (20 842) és Győr-Moson-Sopron megye (20 765). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (8211).
Jelenleg 20 254-en vannak hatósági házi karanténban.
A kormányzati tájékoztató oldalon közölték, hogy az oltás első két szakasza lezárult: az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok, bentlakásos szociális intézmények kampányszerű oltása már megtörtént. Csütörtökön megkezdődött a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása. Vasárnapi határidővel minden háziorvosi praxisból 6 idős embert kórházi oltóponton oltanak be, ezen felül 1080 háziorvos maga is beolthat 10–10 regisztrált idős embert. A terv szerint több mint 30 ezer idős embert oltanak be a következő napokban kórházi oltópontokon és tízezret maguk a háziorvosok.