A gyanú szerint a féltékeny férfi megkötözte, majd egy késsel összevagdosta az élettársát.
Indítványozta a Nagykőrösi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki megkötözte, majd megkínozta az élettársát csütörtök éjjel – számolt be a Pest Megyei Főügyészség.
A közlemény szerint a férfi rendkívül féltékeny volt. Azon az éjjelen, amikor az eset történt, bezárta a lakásuk ajtaját, a kulcsot pedig eltette, majd egy kalapáccsal vállon ütötte a nőt, és azt követelte tőle, hogy mondja meg, kivel volt korábban. Azzal is megfenyegette, hogy egy késsel összevagdossa, ha nem beszél.
Az ügyészség szerint a nő könyörgött neki, hogy ne bántsa, de a férfi letépte a ruháit, letérdepeltette, kezeit hátrakötözte és továbbra is azt követelte, hogy nevezze meg kivel volt. Miután az áldozat megnevezett két férfit, csak azért, hogy a férfi végre megnyugodjon, az elővett egy recés élű konyhakést, és több helyen megvágta. Azután eloldozta, segített neki tisztálkodni, később a kecskeméti kórházba vitte, de kikötötte: ha kérdezik, mi történt vele, azt kell mondja, hogy rablás áldozata lett.
A kórház értesítette a nagykőrösi rendőröket, akik 12 órán belül kiderítették, hogy nem igaz a sztori, amit a nő elmondott. A közlemény szerint a férfit elfogták, és minősített testi sértés és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt hallgatták ki.
A Nagykőrösi Járási Ügyészség indítványozta a férfi letartóztatásának elrendelését, a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt.