Itthon hvg.hu 2021. február. 01. 18:35

Tizennyolc tüntetővel szemben intézkedtek a rendőrök a Hősök terén

Hétfőn folytatódott a Tüntetés az életért és a szabadságért című demonstráció Budapesten, a Hősök terén, ahol a rendőrök, akárcsak az előző napon, ismét megjelentek.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Vasárnap három-négyszáz, hétfőn már ennél is kevesebb ember ment el arra a tüntetésre a Hősök terére, amelyet a Levesbe az adók 75%-ával nevű mikropárt által szervezett. A kormányzat járványügyi korlátozásai ellen, a tömeges üzletnyitásért demonstrálók többségét ezúttal is a vendéglátóiparban és a turizmusban dolgozók adták.

A rendőrök vasárnap nagy számban jelentek meg a helyszínen, sokakat igazoltattak, a maszkhasználatot ellenőrizték, és azt kérdezték a résztvevőktől, hogy miért vannak ott. A hatóság hivatalos közlése szerint hat résztvevővel szemben intézkedtek, mert nem volt rajtuk maszk. Kettőre bírságot szabtak ki, négy ellen szabálysértési feljelentést tettek. A két megbírságolt a megmozdulás két szervezője, Ecsényi Áron és testvére volt, akiket gyűlés tartása és gyűlés szervezése miatt büntettek meg.

A hétfői tüntetésen is megjelentek az egyenruhások, és megint ellenőrizték a résztvevőket. A rendőrség közleményéből kiderül, hogy

  • a maszkhasználat szabályainak megsértése miatt ezúttal 7 résztvevővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki,
  • további 11 résztvevő ellen szabálysértési feljelentést tettek.

Jelezték azt is, hogy a gyűlés szervezőivel és a gyűlést tartókkal szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányág közigazgatási eljárást kezdeményezett.

A közleményben ismét figyelmeztettek, hogy a járványügyi veszélyhelyzet miatt továbbra is tilos rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni. Megjegyezték, hogy a Hősök terére hétfőre bejelentett rendezvényt a szervező hivatalosan lemondta, de a közösségi médiában tovább buzdítottak a megjelenésre.

„Szakács vagyok, mácius óta nem dolgozom" - videón a vendéglátósok tüntetése

A Le az Adók 75 %-val nevű egyszemélyes párt hirdetett tiltakozó megmozdulást a Hősök terére. Mi is ott voltunk.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.