Itthon hvg.hu 2021. január. 22. 09:33

Úgy tűnik, a kormány épp most borította fel az oltási tervet

Orbán Viktor a rádióinterjújában kettéosztotta a 60 év felettieket, a hivatalosan elérhető dokumentum azonban ilyenről nem tesz említést.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Az oltási tervről is beszélt péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök, de az elhangzottak nem fedik le a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján található tájékoztatót.

A kormányfő felsorolása szerint először jönnek az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok lakói. Orbán szerint az utóbbival jövő hét végére talán végezhetnek is, a vakcinaszállítmányoktól függően. Orbán azt mondta, utána következnek

  • a 60 év feletti krónikus betegek, akik 1,5 millióan vannak,
  • a rendvédelmi dolgozók és védekezés egyéb szereplői, ide tartoznak az operatív törzs tagjai, és a kormánytagok,
  • majd azok az idősek, akik nem szenvednek krónikus betegségben.

Az NNK honlapján fellelhető oltási terv ugyanakkor nem szedi két csoportba az időseket, hanem a harmadik helyre sorolja a Covid-fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbeket.

A terv szerint utánuk következnek a lakossággal közvetlen kapcsolatba kerülő rendvédelmi dolgozók, a krónikus betegséggel küzdő 18–59 évesek, a kritikus infrastruktúrában dolgozók, majd valamennyi 18–59 éves.

Megkérdeztük az operatív törzset, hogy valóban változott-e az eddig ismert oltási sorrend, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket. A miniszterelnök beszélt arról is, az érettségi miatt gondolkodnak azon, hogy a végzősöket és esetleg a tanáraikat soron kívül beoltják annak érdekében, hogy bejárhassanak az iskolába. Egyelőre ebben az ügyben nem hoztak döntést.

A miniszterelnök a rádióinterjúban azt is hangsúlyozta, hogy akkor lesz majd új időszámítás, vagyis lazítás, ha senki nincs közvetlen életveszélyben a vírus miatt. Magyarországon péntek reggelig összesen 138 983 főt oltottak be.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.