Itthon hvg.hu 2021. január. 04. 17:28

Győrfi Pál is megkapta a koronavírus elleni oltást

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt írja, meghatódott, és mindenkinek ajánlja, hogy oltassa be magát.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

„Ma kaptam meg a koronavírus elleni oltás első fázisát az Üllői úti klinika egészségügyi oltópontján” – írta Facebook-oldalán Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi úgy fogalmazott: megható volt látni, hogy a kollégái milyen fegyelmezetten és lelkesen végzik a feladatukat.

A szóvivő hozzátette: nagy megkönnyebbülés számára, hogy beoltották, a vírus felbukkanása óta erre várt. „Szívből és meggyőződéssel javaslom másoknak is, hogy amint lehetőségük lesz rá, kérjék a védőoltást, mert minden szakértő szerint hatásos és biztonságos” – zárta posztját a szóvivő. Utóiratként csak annyit jegyzett meg, hogy még a szúrás sem fájt.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor kerülhet sor a teljes lakosság beoltására. A napokban közzétett oltási stratégia célja ugyan a nyájimmunitás elérése, de azt Orbán Viktor is kijelentette, hogy nem elégedett az oltási program tempójával. Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján elhangzott, hogy január ötödikén újabb 39 ezer oltóanyag érkezik az országba, viszont az nem derült ki, hogy melyik típusú vakcina jön. Az Európai Unióban egyelőre csak a Pfizer készítményét engedélyezték, tehát feltehetően arról beszélt az országos tiszti főorvos.

Ha ilyen tempóban oltunk, nagyon hosszú lesz az elkövetkező év

Megkezdődött az egészségügyi dolgozók beoltása. Úgy tudjuk az egészségügyisek között is sokan szkeptikusak, bár másokat meggyőztek a szakmai érvek az oltás szükségességéről. Az oltási terv egyelőre nem ismert, így jelenleg szinte lehetetlen megmondani, hogy mikor kaphat először oltást majd olyasvalaki, aki nem tartozik veszélyeztetett csoportba.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.