Itthon MTI 2020. december. 20. 14:40

Inkább az autós üldözést választotta egy férfi a börtönbe vonulás helyett

Két körözés is érvényben volt az ellen a férfi ellen, aki több kerületen át menekült az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől vasárnap.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a pesterzsébeti járőrök vasárnap délelőtt akartak megállítani egy autóst a kerület egyik utcájában, a sofőr azonban gázt adott, és elhajtott.

A rendőrök több gépkocsival követték a menekülőt, aki a IX. kerületi Kosárka sétányig jutott autójával. Ott kiugrott a kocsiból, és gyalog menekült tovább, de pár száz méteren belül utolérték.

Mint kiderült, a sofőr ellen két elfogatóparancs volt érvényben: ittas vezetés és lopás miatt már börtönbe kellett volna vonulnia. Most közúti veszélyeztetés miatt is eljárás indulhat ellene, ezen túlmenően pedig egy büntetés-végrehajtási intézetben elkezdheti letölteni korábban kiszabott szabadságvesztését - közölték.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.