Itthon hvg.hu 2020. december. 08. 15:04

Elbukott a Fideszen a Szijjártó luxusjachtos nyaralása miatt benyújtott törvényjavaslat

Szél Bernadett javaslatát leszavazták az Országgyűlés Igazságügyi bizottságában.

Hétfőn került az országgyűlési bizottság elé Szél Bernadett független parlamenti képviselő javaslata, amely alapján a kormánytagokat luxusajándékokkal elhalmozó nagyvállalkozók öt évre kizárnák magukat a közbeszerzésekből – írja az Átlátszó. Szél azt is szerette volna elérni, hogy a képviselőknek legyen kötelező feltüntetniük minden, az alap tiszteletdíj negyedét meghaladó értékű ajándékot vagyonnyilatkozatukban.

Az Átlátszó nyáron fényképezte le Szijjártó Péter külügyminisztert Szíjj László építőipari nagyvállalkozó luxusjachtján. Az eset nagy port kavart, még feljelentés is született az ügyben. A Legfőbb Ügyészség azonban arra jutott, hogy Szijjártó nem követett el bűncselekményt (azt nem tudni, hogy Szijjártó és barátai utazását ki finanszírozta). Miután az ügy mindenhonnan lepattant azzal a jelszóval, hogy a jachtozás a külügyminiszter magánügye, Szél benyújtotta javaslatát.

Több hónapig tartott, mire a "lex Szijjártó" eljutott odáig, hogy egyáltalán tárgyaljon róla az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága. Ennek az az oka, nemrég hoztak egy olyan új szabályt, amely alapján a független országgyűlési képviselők csak valamelyik parlamenti párt frakcióvezetőjén keresztül kezdeményezhetnek törvény- vagy határozati javaslatot. Végül a bizottságban – mint az Átlátszó írja – Szél javaslatát leszavazta a Fidesz.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Itthon Ballai Vince 2021. április. 13. 20:00

„Az első hullámot még kinevettük, most napról napra jönnek a megdöbbentő halálesetek”

Egy család negyvenes éveiben járó testvérpárja – csak egy példa az Ózd környéki roma közösségekben koronavírus miatt elhunytak közül. A vírus nem válogat, egy helyi háziorvos szerint többségi és a kisebbségi közösségekben egyformán tombol a járvány. A romák körében mégis nagyobb a kockázat, de nem csak az általánosan rosszabb egészségi állapotuk miatt.