Miután a VII. kerületben lomtalanításra kirakott dolgokat gyújtott fel, a Blaha Lujza téri aluljáróban még egy kukával is megpróbálkozott. Ott érték tetten.
A lomtalanítás miatt az utcára rakott holmit gyújtotta fel valaki több helyen Budapest VII. kerületében szombat éjjel. A rendőrök – mint a honlapjukon olvasható – „forró nyomon” indultak a gyújtogató után.
Fél óra múlva el is kapták a férfit a Blaha Lujza téri aluljáróban. Ott egy kukát próbált éppen felgyújtani.
A 26 éves budapesti Cs. Dávidot előállították, közveszély okozása bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták. Cs. a közlemény szerint elismerte a gyújtogatást, azt azzal magyarázta, hogy ittas volt. A nyomozók őrizetbe vétele mellett indítványozták a letartóztatását.
A tüzek miatt házak és autók is veszélyben voltak, de a tűzoltóság minden lángot eloltott, mielőtt nagyobb baj történt volna.