Itthon hvg.hu 2020. november. 26. 09:33

Koronavírus: 6360 új fertőzött, 115 halott

Kórházban 7537 beteget ápolnak, közülük 640-en vannak lélegeztetőgépen.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Újabb 6360 embernél mutatták ki a koronavírus Magyarországon, ezzel 192 047 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – derül ki a járványügyi tájékoztató honlapra feltöltött számokból. Ez 2554-gyel magasabb szám, mint amiről egy nappal korábban beszámoltak.

Az operatív törzs az oldalán jelezte, hogy az igazolt fertőzöttek számában összesítve megjelennek a mentők által, a szűrőbuszokon, és a kórházi dolgozók körében gyorsteszteléssel kiszűrtek is. 

Valószínűleg a bölcsődei, óvodai, iskolai és szociális dolgozók körében végzett célzott csoportos tesztelésen pozitív mintát produkálók is benne vannak a számokban, ennek az összesített eredménye a jövő hét elején várható.

Az elmúlt 24 órában meghalt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 229 főre emelkedett.

A gyógyultak száma 49 616 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 138 202 fő. Összesen 7537 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 640-en vannak lélegeztetőgépen.

Tegnap 18 301 tesztet végeztek el összesen, ami 1700-zal kevesebb, mint amiről egy nappal korábban beszámoltak. A pozitív tesztek aránya 34,75 százalék, ami bőven felette van az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 5 százalékos ajánlásának. Ezt az arányt Magyarországon szeptember 9-e óta egyszer sem sikerült elérni.

Az aktív fertőzöttek 21 százaléka, az elhunytak 24 százaléka, a gyógyultak 26 százaléka budapesti.

Az operatív törzs jelenleg 343 óvodai csoportban (11 százalék) és 203 óvodában (7 százalék), továbbá 99 általános iskolában (4 százalék), rendelt el rendkívüli szünetet, 588 iskolai osztályban (23 százalék) és 55 általános iskolában (2 százalék) digitális tanrendet.

Több osztály is otthoni oktatásba került a pedagógusok országos tesztelésének harmadik napján

Hivatalos adatok még nincsenek az országos akció eredményeiről, de az eddigi visszajelzések során úgy tűnik, sok iskolában dolgozik fertőzött tanár. Elvileg a fizetésük száz százaléka járna nekik táppénzen, de buktatók sokaságát kell sikerrel venniük, hogy megkaphassák. Hétfő óta tart a pedagógusok és szociális dolgozók országos tesztelése.

Budapesten az elmúlt napon 1110 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba. A megyékben ez a következőképpen alakult:

  • Pest: +890
  • Hajdú-Bihar: +395
  • Csongrád-Csanád: +377
  • Bács-Kiskun: +375
  • Veszprém: +351
  • Borsod-Abaúj-Zemplén: +306
  • Győr-Moson-Sopron: +301
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg: +296
  • Békés: +271
  • Jász-Nagykun-Szolnok: +266
  • Fejér: +216
  • Zala: +198
  • Komárom-Esztergom: +188
  • Baranya: +162
  • Nógrád: +160
  • Vas: +159
  • Somogy: +151
  • Tolna: +110
  • Heves: +78
Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Sport Horn Andrea 2021. április. 14. 06:30

Száz nappal a tokiói olimpia előtt sem tudni biztosan, a járvány hogy alakítja át a játékokat

Száz nappal a nyitóünnepség előtt még mindig nagyon keveset tudni arról, hogy fog kinézni az idén nyárra halasztott tokiói olimpia. A helyiek a negyedik hullámtól tartanak, miközben a szervezők még mindig azt tervezgetik, hogyan lehet hatékonyan felügyelni és biztonságban mozgatni, ellátni az eseményre érkezőket, esetleg kezelni, ha valahol járványgóc alakul ki.